2024.04.19, Péntek

Mentőállomásnak adományozott a Rotary Club Baja

2016.05.19. 08:05

Több mint egymillió forint értékű műszereket kapott a bajai mentőállomás a Rotary Club Baja adományaként.

Hirdetés

Több mint egymillió forint értékű műszereket kapott a bajai mentőállomás, a Rotary Club Baja az elmúlt időszakban összes rendezvényének bevételét és a beérkezett adományokat a mentőállomásnak, illetve a helyi egészségügyi intézményeknek szánta. Így tavaly ősszel több kórházi ágyat is adományoztak, valamint kidekorálták a védőnők Kolozsvár utcai épületének falait.

A nemzetközi Rotary-mozgalom jelszava a cselekvő humanizmus. Ezt barátsággal, segíteni akarással, jószándékkal övezzük, és keressük a segítés lehetőségeit helyi szinteken. Novemberi bálunk és egyéb rendezvényeink bevételét ezúttal a mentőállomás műszerállományának frissítésére ajánlottuk fel – ismertette Lentner Lehel, a Rotary Club Baja regnáló elnöke, aki több klubtag kíséretében május 18-én, szerda délelőtt adta át az adományt a bajai mentőállomáson. Az átadást megörökítő oklevélen a következő végösszeg szerepel: 1 217 295 ft.

Az adományt Zilinszky Tibor, a bajai mentőállomás vezetője vette át és köszönte meg. Mint elmondta, a Rotary Club Baja felajánlása meglepetésszerűen érte őket. – A tavalyi mentős nyílt napon találkoztunk először, akkor merült fel a támogatási lehetőség. Gondolkodtunk, mire lenne szükség. Köszönhetően a társadalmi felelősségvállalásnak, egyre felszereltebbek a mentőautóink, de természetesen vannak több mint 20 éves eszközeink, műszereink, amelyeket cserélni, frissíteni kell – mondta a szakember. Jelen esetben két motoros szívó berendezést kaptak, ezek a beteg váladékainak leszívására szolgálnak, és akár már újszülöttnél is használhatók. A csomag részét képezik még a húzósín-készletek, amelyet végtagsérülések esetén a lehető legkíméletesebb rögzítést biztosítják. Az összes műszer a lehető legkorszerűbb, és a négy mentőautó minél szélesebb körű felszereléséhez járul hozzá.

forrás: baja.hu

Galéria

BajaadományRotary Club BajaBajai Mentőállomás