Finom falatok kóstolgatása mellett sem szabad megfeledkeznünk az egészségünkről: erre emlékeztetett a IX. Bácskai Hurka és Kolbászfesztivál kísérőrendezvényeként az egészségnap, amelyet az Egészséges Baja Városért Közalapítvány szervezett február 6-án a Bácskai Kultúrpalotában.
Az Egészségügyi Világszervezet 2016-ot a cukorbetegség elleni küzdelem és a megelőzés évének nyilvánította, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány is igazodik ehhez a célkitűzéshez. – A mérések és szűrések mellett gyógyteákat és gyógykészítményeket kóstoltattak, talpmasszást kínáltak. Most először csatlakozott a csapathoz Gombás Andrea természetgyógyász, aki egy nagyon újszerű készüléket mutatott be. Ez az úgynevezett BEMER-terápia tartozéka: a módszer olyan fizikai érterápiát jelent, amely az egészség megőrzését, visszaállítását, az emberi test gyógyulási és regenerációs folyamatait segíti, rendkívüli hatékonysággal. Ezt a készüléket is ki lehetett próbálni – mondta dr. Zöld Lászlóné, a közalapítvány titkára. Hozzátette: az év folyamán több rendezvényüket is a cukorbetegség megelőzéséről szóló tájékoztatásnak szentelik. – Már megkapták azt a néhány perces filmet, amelyet szeretnének minél több iskolában, a pedagógusokkal együttműködve, megmutatni a diákoknak. Fontos tudatosítani, hogy a betegség megelőzése a helyes táplálkozással kezdődik. Májusban pedig szokás szerint városi egészségnapot szerveznek.
Pálné Aba Edina, a Bajai Járási Hivatal népegészségügyi osztályának egészségfejlesztője elmondta: mintegy félszázan tértek be hozzájuk a Kultúrpalotába. – Vércukor, vérnyomás, testzsír és testtömeg index mérést végeztek. Észleltek magas vérnyomásos eseteket, akiket kiszűrtek, dr. Gergely László háziorvos azonnal el is látta őket gyógyszerekkel. Fontos, hogy az emberek odafigyeljenek önmagukra a kapott szűrési értékek fényében. Ha kell, segítenek életmódtanácsokkal, táplálkozásra, mozgásra vonatkozó javaslatokkal.
forrás: baja.hu
A kivitelezés feszített tempóban, napi 24 órában valósult meg mindössze három hónap alatt.
Az építőipar dinamikus átalakulása és a technológia fejlődése jelentős változásokat hozott a tervezés, az előregyártás és a kivitelezés terén egyaránt. A KÉSZ Csoport a teljes építőipari értékláncot lefedő BIM módszertani alkalmazások cégcsoport szintű stratégiai összehangolásán dolgozik már második éve. Ennek lépéseiről, mérföldköveiről és jó gyakorlatairól beszélgettünk Szalados Lászlóval, a KÉSZ Holding Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesével, a cégcsoport BIM integrációjának felelős vezetőjével.
A kivitelezés feszített tempóban, napi 24 órában valósult meg mindössze három hónap alatt.