2019.08.23, Péntek

Véget ért a Baja Ritmusa táncos produkció

2016.02.25. 10:51

A várakozásoknak megfelelően fergeteges show-val ért véget a Baja Ritmusa című táncos produkció: a párok három és fél hónapnyi kemény munka és sok-sok gyakorlás végére tehettek pontot. Táncos pályafutásuk azonban valószínűleg ezzel nem szakad meg, és nem csak a hivatásos táncosoknak, hanem azoknak sem, akik műkedvelőként kezdtek bele a műsorba, hiszen a produkció elérte célját. Sikerült felhívni a figyelmet a tánc fontosságára, megszerettetni ezt a művészeti ágat, és megmutatni Baja igazán profi és elkötelezett táncosait és oktatóit.

A várakozásoknak megfelelően fergeteges show-val ért véget a Baja Ritmusa című táncos produkció: a párok három és fél hónapnyi kemény munka és sok-sok gyakorlás végére tehettek pontot. Táncos pályafutásuk azonban valószínűleg ezzel nem szakad meg, és nem csak a hivatásos táncosoknak, hanem azoknak sem, akik műkedvelőként kezdtek bele a műsorba, hiszen a produkció elérte célját. Sikerült felhívni a figyelmet a tánc fontosságára, megszerettetni ezt a művészeti ágat, és megmutatni Baja igazán profi és elkötelezett táncosait és oktatóit.

A Baja Marketing Kft. és a Sundance TSE közös produkciójában készült show döntőjét csaknem teltház várta február 19-én a Városi Színházteremben. A műsor első felvételéhez hasonlóan a közönség ismét élőben hallgathatta meg a Baja Ritmusa dalát Batánovics Lili előadásában, a Bajáról indult énekes az est folyamán még egyszer megcsillogtatta énektudását. Közkívánatra bemutatkozott a produkció hangja, Hodoniczki Andor is, akit minden egyes felvételen többször is hallhatott a közönség. Az állandó zsűritagok – Mayer Petra,Engler Zsuzsanna és Kovács Kokó Gábor – mellé ezúttal Lehoczky György versenytáncos és oktató érkezett Budapestről, és bár a döntőben már titkos pontozás történt, utolsó kritikáikkal, dicséreteikkel és jó tanácsaikkal még ellátták a versenyzőket.

A párok szemmel láthatóan nagy lendülettel készültek az utolsó nyilvános produkciókra, és bár ezúttal is mindent beleadtak, itt már igazán csak a jutalomjátékról szólt a show. Nagyszabású, színes, játékos és meglehetősen eklektikus táncok váltották egymást. A Mancz Alexandra – Torda Balázs  páros ezúttal a riói karnevál hangulatát idézte meg egy tüzes szambával és sok csinos táncos lánnyal, Balázs pedig ez alkalommal jelentős elismerést kapott a zsűri részéről. A hagyományőrző vonalat képviselte az Oroszlánné Besesek Mónika – Nagy Martin páros, ők a fiatalember szűkebb pátriájának számító Szeremle legismertebb hagyománya, a pönkösdi ladikázás és az azt követő táncház hangulatát varázsolták a színpadra. Az eddigi produkcióik stílusmixével készült a közönség körében igen népszerű Tusa Cecília – Balogh Balázs páros, fekete-fehér jelmezük igazi színes produkció számára szolgált keretül. Igazi meglepetést okozott a Pálffy Tímea – Sánta Árpád páros, akik ezúttal cigánytáncot mutattak be, zenekarral, kiegészítőkkel, sok-sok családi segédlettel és hatalmas sikerrel. Szokatlan, de annál izgalmasabb produkciót hozott a Ferencz Andrea – Kis Zoltán páros, akik ezúttal egy kis balkáni hangulatvilágot csempésztek a színpadra, tüzes török muzsikára. 

Az 1930-as évek swing-generációját alakította a Zámbó Petra – Cseri Tamás páros (Terray Orsolya ezúttal a háttérben tündökölt énekesként) nagyon látványos koreográfiával. Bátor döntéssel választott lírai muzsikát utolsó produkciója aláfestésére az Antal Ágnes –Gedovics Balázs páros, produkciójukból azonban a lassú zene ellenére sem hiányzott a rumbára jellemző tűz és a kettejük össztáncában általában is tetten érhető visszafogott erotika. A műsort a Szepesvári Zsuzsanna – Vizin Tamás páros zárta, akik nem csak azzal lepték meg a közönséget és a zsűrit, hogy a Queen együttes méltán népszerű Bohém rapszódiájára készítettek izgalmas koreográfiát, de Vizin Tamás gavallérosan virágcsokorral köszönte meg feleségének az elmúlt, gyakorlással teli hónapok alatt nyújtott támogatását, partnerének pedig türelmét és segítségét.

A zsűri hosszasan tanácskozott a végeredményről, az idő alatt még néhány műsorszámnak örvendhetett a közönség. Pestality Bianka ezúttal Oroszlán Krisztiánnal adott elő táncban elbeszélt történetet, az est egyik legszívmelengetőbb produkcióját pedig Terray Orsolya ismételt felbukkanása adta: Presser Gábor Játssz még című dalát énekelte, miközben ezúttal táncosként bukkant fel a műsor ötletgazdájaként mindeddig szerényen a háttérből irányító B. Szabó Orsolya. Meglepetésekben bővelkedett tehát az este, a végeredmény azonban nem hozott igazi meglepetést, szinte favorit győzelem született. A különdíjat a végig nagyon népszerű Tusa Cecília – Balogh Balázs páros érdemelte ki, a műsorfolyam ideje alatt nyújtott teljesítményükért. Harmadik helyen végzett a Szepesvári Zsuzsanna – Vizin Tamás páros, második lett a Pálffy Tímea – Sánta Árpád páros, míg az élen Zámbó Petra és Cseri Tamás végzett. A helyezettek értékes jutalmakat kaptak, oklevelet és emléktárgyat pedig mindannyian hazavihettek, de természetesen a versenyzők ennél sokkal többel távoztak: a tánc szeretetével és az összetartozás érzésével.

forrás: baja.hu

Galéria

BajaBaja RitmusatáncprodukcióSundance TSEBaja Marketing Kft.