2024.10.07, Hétfő

Átadták Baján a megújult Víztechnológiai Oktatóbázist

2016.03.25. 11:17

Ünnepélyes keretek között adták át a Víz világnapján az Eötvös József Főiskola felújított víztechnológiai oktatóbázisát.

Ünnepélyes keretek között adták át a Víz világnapján az Eötvös József Főiskola felújított víztechnológiai oktatóbázisát.

Az ünnepi eseményt dr. Melicz Zoltán rektor nyitotta meg a megszépült épületben.

– Emblematikus változások történtek, rossz állapotban volt már az ingatlan. Télen nagyon hideg, nyáron forró, így nehéz komoly munkát végezni. Ennek ellenére a kollégák sokat tettek annak érdekében, hogy víztechnológiai kutatások folyjanak. Köszönöm az elmúlt évtizedekben végzett munkát. Ugyanakkor mára a hagyományos mellett high-tech berendezések kerültek a bázisra sok cég és szakember önzetlen támogatása révén. Ennek köszönhető, hogy a lehető legkorszerűbb iskola lehet intézményünk. Magasra tettük a lécet, nehezen elsajátítható ismeretekre lehet szert tenni, de megéri – fogalmazott a rektor. Hozzátette: a megújult épület szép és jó, ám ez felelősséget, feladatokat jelent számukra. – Tartalommal kell feltölteni, még jobb szakembereket képezni még jobb technológiákkal. A kihívásnak eleget teszünk! A cél, hogy az ország legjobb szakirányú képzése folyjon itt. Segít ebben a bajai önkormányzat, valamint az egyre bővülő pályázatok sora. Jól kell gazdálkodni a lehetőségekkel!

A megnyitót követően előadás hangzott el a Víztechnológiai Telep történetéről, majd a szennyvízről, a csapvízről és az árvízről beszéltek szakemberek.

A konferenciát követően bejárták a megújult bázist, majd átadták a megszépült épületet.

Az esemény alkalmával dr. Melicz Zoltán rektor fogadta Fercsák Róbert polgármestert és Csubákné Besesek Andreaalpolgármestert, míg a felújított épület ünnepélyes avatáskor dr. Bohátka Gergely, az EJF kancellára és Bócsa Barnabás, a konzisztórium elnökhelyettese vágta át a szalagot Baja polgármesterével.

Fercsák Róbert elmondta: rendkívül fontos a képzés, az intézmény hírnevét az oktatói, szakmai munka alapozta meg. – Mindig jó kapcsolatot ápoltunk, a városvezetésnek szívügye a főiskola léte, fejlesztése. Baján kiemelt szereppel bír a vízügyi szakma, hiszen meghatározó a Duna közelsége, sok a mezőgazdasági terület és fontos a megfelelő szennyvízkezelés – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: a Baján végzett szakemberek helyezkednek el az ország minden területén, a szakma krémjét adják, ami rendkívül fontos a városnak.

forrás: baja.hu

Galéria

BajaBajaEötvös József FőiskolaVíztechnológiai Oktatóbázis