A fenntartható körforgásos vízgazdálkodás fogalmának jegyében találkoztak a szakemberek Baján, de nyílt napot is tartottak az egyetemen.
A lehulló esővíz felhasználási-, elvezetési- és összegyűjtési lehetőségeiről tanácskoztak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának épületében - olvasható a bajahangja.hu honlapján.
Az országos konferencia kapcsán dr. Bíró Tibor dékán elmondta: kiemelt fontosságú a területről van szó, amely azonban némileg elhanyagolt része a szakmának, ezért fejleszteni kell. – Negyedik alakalommal szerveztük meg a konferenciát. A csapadékvíz-gazdálkodás jelentős feladat, ezért szakembereket és az állami gépezetben tevékenykedő döntéshozókat hívunk meg.
Németh Zsolt államtitkár kiemelte: a klímaváltozás miatt kialakuló változások rányomják a bélyegét a csapadékvíz-gazdálkodásra. – Fontos foglalkozni ezekkel a tényezőkkel. A klímaváltozással együtt jár az extrém jelenségek megszaporodása, például egyre gyakoribbak a villámárvizek, melyek kezelésére nincs felkészülve az infrastruktúra.
Réthy Pál helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki látja, milyen gyakoriak az időjárás miatt kialakult katasztrófák. – Fontos, hogy az általános köztudatba is bekerüljön, a csapadékvízzel másképp bánjunk, mint eddig tettük. Az ivóvíz nagyon drága, kár lenne például öntözésre használni.
A konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara egy újabb együttműködési megállapodást kötött, a dokumentumot dr. Bíró Tibor dékán és a Mezőföldi Regionális Vízi-közmű Kft. ügyvezetője írta alá.
A vízügyi mérnökképzés fellegvárának tekinthető karon nyílt napot is tartottak a leendő egyetemisták számára. Az érdeklődők betekintést nyerhettek az intézmény képzéseibe és a hallgatók mindennapi életébe. A rendezvényen nemcsak a Víztudományi Kar szerepelt, a budapesti campusok képviselői is ellátogattak Bajára.
A WHB generálkivitelezésben megújult ETO Parkot szeptemberben nagyszabású, ingyenes esemény nyitja majd meg.
A Baranya vármegyei Szentlőrincen és Pécsett belterületi utakat újít fel a STRABAG. Szalántán és térségében pedig az A-Híd Zrt. által elvégzett szennyvízcsatorna építések után az utak helyreállítási munkálatait végzik el a cég szakemberei.