Megtartotta irodalmi-alkotói pályázatának díjátadóját az Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület: az állatvédők április 19-én, szerda délután a Bácskai Kultúrpalotában várták mindazokat, akik kiemelkedő színvonalú verssel vagy novellával jelentkeztek a kiírásra.
Az Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület még februárban, a macskák világnapjához kapcsolódva írt ki irodalmi-alkotói pályázatot A világ: cica címmel. A felhívásban arra kérte a bajai vagy környékbeli tollforgatókat: írjanak a macskák tematikájához kapcsolódó verset vagy rövidprózát.
Amint a díjátadón elhangzott: 17 pályázótól összesen 22 alkotás érkezett be, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri – dr. Kerényiné Dudás Júlia logopédus-beszédtanár, dr. Mayer János, a Bajai Honpolgár főszerkesztője, Dudásné Kiss Virág, az Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület elnöke – azokat, amelyek a leginkább eleget tettek a kiírás kívánalmainak.
Az ítészek röviden indokolták is a kialakult rangsort. Dudásné Kiss Virág kiemelte: míg a zsűri másik két tagja nagyobb figyelmet szentelt az irodalmi jellegnek, addig maga főként az állatvédő szemszögéből szemlélte az alkotásokat.
- számolt be róla a bajahangja.hu.
Dr. Mayer János főként a beérkezett versek kapcsán emelte ki: nem könnyű úgy alkotni, hogy a tollforgató megfeleljen a műfaj szabályainak, helyén legyen a rím és a ritmus, ugyanakkor kellő játékossággal és érzékenységgel közelítse meg a témát. Dr. Kerényiné Dudás Júlia – aki a pályázat címét adó verssel is megörvendeztette az egybegyűlteket – értékelése során arra hívta fel a figyelmet:
a pályázóknak sem volt könnyű dolguk, mivel a zsűri összes tagja elkötelezett a macskák ügye iránt, ezért csak azok a pályaművek állták meg a helyüket, amelyek semmilyen kényelmetlen érzést nem keltettek bennük.
A cikk teljes terjedelme a bajahangja.hu oldalon olvasható.
Soroksár a több mint 600 millió forintos fejlesztéssel megduplázza férőhelyei számát.
Időkapszulát helyeztek el a Market kivitelezésében megújuló Kossuth Lajos téri helyszínen.