Az egészségügyi intézményt mintegy 47 millió forintból újították fel.
Több mint 47 millió forintos támogatáshoz jutott a Magyar Falu program keretében Dávod, így teljesen megújulhatott a gyermekorvosi rendelő és az egészségház épülete, jelentette be a polgármester a november 25-i átadó ünnepségen.
Hirtenberg János elmondta: 43 millióba került az ingatlan felújítása, míg 4 millió forintból eszközöket vásárolhattak. Az épületet napelemekkel is felszerelték, a fűtés elektromos lesz. Ezt tervezik a most épülő minibölcsőde kapcsán is. Utóbbi beruházás is pályázati pénzből valósulhat meg, 3 új munkahelyet teremtve. A műszaki átadást december 20-ára tűzték ki.
A teljes hír Baja honlapján olvasható.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.
A STRABAG építette fel a több mint 600 méter hosszú átkelőt Szatmárnémetiben.