Az első fordulót november 5-én, szombaton rendezik.
Miután a szervezők nyáron bejelentették, hogy a továbbiakban nem vállalják a városi kispályás bajnokság megrendezését, bizonytalanná vált a sportág jövője. Mára kiderült: lesz terembajnokság!
A helyszín továbbra is a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, az első forduló november 5-én, szombaton lesz, derül ki a versenykiírásból, melyet Miklós Zoltán szervező írta alá.
A nevezéseket október 28-ig várják. Nevezési információk Baja honlapján olvashatók.
Kivételes mennyiségű szaktudás és tapasztalat gyűlt össze az M3-as metróvonal 5 és fél évig tartó rekonstrukciója alatt. A BKV szervezésében, a beruházás lezárásaként egész napos fórumon mutatták be a beruházó, a kivitelező és a résztvevő cégek szakemberei az elmúlt évek kihívásait, sikereit. A Magyar Építők az esemény médiapartnereként volt jelen.
Részletes adatok érkeztek a résfalazásról, a földmunkákról és arról is, hogy mikor rajtol el a talajszilárdítás.