2024.12.03, Kedd
Jó ütemben zajlanak a munkálatok a bajai belvárosi templomban
Fotó: baja.hu

Jó ütemben zajlanak a munkálatok a bajai belvárosi templomban

baja.hu

2021.11.07. 10:00

A közel 250 éves épületnek városképi jelentősége van.

A közel 250 éves épületen 2020. november elején kezdtek el dolgozni a szakemberek. A teljes beruházás mintegy 120 millió forintba kerül, de az építőipari árak emelkedése további összegeket vonhat maga után - olvasható Baja hivatalos weboldalán

Binszki József plébános elmondta: a Belvárosi Szent Péter és Szent Pál Plébánia 2019 végén nyert állami pályázatot a Tóth Kálmán téri templom felújítására. A munkálatok egy évvel ezelőtt kezdődtek, amikor a közel 100 éves tetőt cserélték le mintegy 50 millió forintból, a beruházás második üteme pedig közel 60 millió forintba kerül.

A kiemelte, valószínűleg az árak változása és az egyéb, átalakítások során felfedezett problémák további 10 millió forintos plusz költséget jelentenek. - A második ütem ősz elején indult. Ez külső festést jelent, a toronnyal együtt, valamint a nyílászárók, villámhárító felújítását. Hátul a kis teraszokat is elbontottuk, azok is megújulnak majd. A kisebb munkákra folyamatos gyűjtést hirdetünk – részletezte a plébános. Azt is elmondta, a közel 250 éves épületnek városképi jelentősége van, a bajaiaknak pedig vallási nézettől függetlenül egyaránt fontos, hogy felújítsák a templomot.

Az eredeti cikk Baja honlapján olvasható. 

 

BajaBajatemplomegyházi beruházás