2024.10.15, Kedd
Iskolákban oltják a diákokat Baján
Fotó: Bajai Televízó

Iskolákban oltják a diákokat Baján

baja.hu

2021.09.05. 12:11

Baján is oltják a 12 év fölötti diákokat az oktatási intézményekben. Hazánkban csaknem 50 ezer fiatalt regisztráltak előzetesen a tanévkezdésre szervezett iskolai oltásokra. A kampány lebonyolításában a házi- és az iskolaorvosok is részt vesznek. Az adatok szerint június óta több mint 200 ezer tanuló jelentkezett, 83 százalékuk pedig már megkapta az első dózis Pfizer vakcinát.

Az oktatási intézményekhez augusztus utolsó napjaiban érkezett a felhívás arra, hogy mérjék fel a diákok és szülei igényét a koronavírus elleni vakcina felvételére. A Szent László ÁMK diákjai csütörtökön az iskolaorvosi rendelőben kaphatták meg az első adag ellenanyagot, pénteken a kórházban folytatódott az oltások beadása. A fiatalok az oltást a szülői beleegyező nyilatkozat, személyi igazolvány és TAJ-kártya bemutatásával vehetik fel. Hajdók Róbert igazgató elmondta: mintegy 700 gyermeket értesítettek a lehetőségről. - Kb. 10 százalék kérte most az oltást, ez mintegy 70 gyereket jelent, akiket az iskolai orvosi rendelőkhöz vagy oltópontokhoz irányítottunk, de kb. 20 diákot az iskolában oltatunk be – mondta az intézményvezető.

Fehér Pálma gyermekorvos csütörtökön az MNÁMK tanulói oltotta be az iskolában. Elmondta: a gyerekeket előzőleg egy rövid vizsgálatnak vetik alá, mivel csak egészséges állapotban lehet felvenni a vakcinát, illetve tájékoztatják az esetleges reakciókról és teendőkről. Hozzátette: mindenképpen fontosnak tartja az oltás felvételét, mivel ennek birtokában az esetleges megbetegedés is könnyebb lefolyású lehet, valamint a kellemetlen utólagos tünetek is enyhébbek.

BajaBajavédőoltásKoronavírus