2024.10.04, Péntek
Ifjú bajai balerinák sikerei
Illusztráció: Pexels

Ifjú bajai balerinák sikerei

baja.hu/Sándor Boglárka

2021.05.24. 15:12

Kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhet a bajai Szent László ÁMK Lukin László ÉZI és AMI balett tanszaka: idén két növendéke is olyan lehetőséghez jutott, amely ékesen bizonyítja, hogy a tehetség bármely vidéki településen is utat tör magának, és csak kitartás, állhatatosság, valamint egy jó mester kell ahhoz, hogy szárba szökkenjen.

Nagy Enikő 15 éves, az ÉZI nyolcadik osztályos diákja, 11 éve balettozik. Idén felvételt nyert a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola balett tanszakára, így ősztől az ország egyik legrangosabb művészeti intézményében folytatja tanulmányait. Kosztolányi Anna 11 éves, ötödik osztályos, és ha idén a covid meg nem hiúsítja, akkor jelentkezett volna a Magyar Táncművészeti Egyetem balett előképzőjébe (erre az iskola növendékei közül még nem volt példa!), remélhetőleg azonban a pótfelvételin már ott lehet, mivel rendkívüli tehetségnek tartják. Mindketten Bali Barbara balettmester tanítványai, aki a Vaganova módszer szerint oktat.

Az ÉZI kis balett-terme (egymás között csak tündérkertnek nevezik) gyakorta hangos a kisebb-nagyobb növendékek csivitelésétől, az oktató intésére és a felcsendülő zene első taktusaira már mindenki elcsendesülve, fegyelmezetten teszi a dolgát a rúdnál vagy a tükrök előtt. Kitartás, elszántság, kíváncsiság: Bali Barbara szerint aki bír ezekkel a tulajdonságokkal, bátran vágjon bele a tanulásba, kortól függetlenül. - Azt szoktam mondani: senki nem késett el. A legkisebb tanítványaim óvodáskorúak, esetükben akkor érdemes elkezdeni, amikor már nem igénylik a szülői jelenlétet, itt tudnak maradni maguk a többiekkel. A klasszikus balett alapjaival kezdjük, utána elég komoly metodika és szabályrendszer alapján vezetem végig a tanuló éveket. Aki kedvet érez, nyugodtan próbálja ki, és majd az idő eldönti, mire jut: professzionálissá válik, megmarad amatőr szinten, vagy érdeklődő felnőtt lesz belőle, aki továbbra is figyelemmel követi a táncot – részletezi a pedagógus.

Jelenleg három csoportban összesen 32 növendékkel foglalkozik, mint mondja, ez az ideális létszám. A két, vírussal sújtott év esetükben sem múlt el nyomtalanul, a növendékeket főként az viselte meg, hogy tavaly elmaradt a hagyományos évzáró kulturális bemutató, amelynek keretében megmutathatják tudásukat, az év során megtanult koreográfiát, és fontos visszajelzéseket kapnak a közönségtől. Idén talán már nyílik erre lehetőség, hiszen nagyon készülnek rá. Az is kiderül: a felvételire nem kellett különösebb felkészülés, a lányok tantermi vizsgára is készültek, így intenzív időszakot éltek meg. - Annának én javasoltam, hogy jelentkezzen Budapestre, Enikőben pedig az éven során ért meg az elhatározás. Nagyon örülök, hogy ebben látják a jövőjüket. Több tanítványom került már a pécsi gimnáziumba, illetve a táncművészeti egyetemre is. Pedagógusként fontos feladatom vidéken a tehetségek felfedezése, gondozása, tovább irányítása. Ebben segítséget jelent partneri viszonyunk a táncművészeti egyetemmel: tavaly egy pályázat kapcsán érkeztek hozzánk egyetemi oktatók, balettmesterek, tartottak néhány órát a lányoknak, utána mi utaztunk Budapestre, előadásokat nézni. Ezek az élmények is irányt mutathatnak – foglalta össze a bajai oktató.

Látogatásunk az intézményben csak kisebb érdeklődést váltott ki a növendékekből, akik a kamera előtt is szívesen mutatták meg tudásukat. Az órát megelőzően Nagy Enikő kérdésünkre felelevenítette: 11 éve azért kezdett el balettozni, mert követni akarta nővérét. Másik iskolában kezdte, de hamar átkerült Bali Barbara növendékei közé, ahol nagyon jól érzi magát. - Nagyon szeretem a különféle művészeti ágakat, a hangszeres zenét is örömmel művelem. Amit a profi táncosoktól látok, nagyon motiváló, tisztelem őket, szeretnék olyanná válni, mint ők. Álmom, hogy színházi táncosként érvényesülhessek – mondja az ifjú hölgy, aki a megvalósítás felé komoly lépést tett, hiszen gyakorlatilag az ország másik felébe költözik, de bátran és elszántan néz szembe a kihívásokkal, hiszen egy kemény felvételi – kétszer 45 perc balett, illetve modern tánc – is megerősítette abban, hogy a jó úton halad.

Fiatalabb társa, Kosztolányi Anna harmadik éve balettozik, főként a rúdgyakorlatokat kedveli. - Mindig nagyon tetszett ez a fajta tánc, és mivel sok osztálytársam járt ide, én is belevágtam, a szüleim támogatásával. Tetszenek a szép mozdulatok, és hogy nagyon kell figyelni a testtartásra – mondja a fiatal táncos, akinek nincs még határozott jövőképe, mindössze annyit árul el, bízik benne, hogy ott lehet a felvételin, és szeretne minél tovább balettezni.

BajabalettBaja