2024.12.03, Kedd
Megújult környezetben tanulhatnak a bajai diákok
Fotó: Kelemen Áron/baja.hu

Megújult környezetben tanulhatnak a bajai diákok

baja.hu

2021.01.21. 08:51

Több szempontból is rendhagyó évet hagyott maga mögött a felsővárosi Szent Balázs Katolikus Általános Iskola: miközben diákok és pedagógusok megküzdöttek a vírushelyzet és a digitális oktatás okozta nehézségekkel, a Flórián utcai épület talán fennállása legnagyobb megújulásán esett át, a tavaly szeptemberi évnyitón pedig a tanulók korszerű, ugyanakkor otthonos iskolába térhettek vissza.

Jó néhány évvel ezelőtt elnyerte már az iskola a 100 millió forintos kormánytámogatást az épület teljes rehabilitációjára. Bíró Györgyi Anna két és fél éve vezeti a Kalocsa-Kecskeméti Érsekség fenntartásában lévő intézményt: bár elődei idején is elkezdődtek az apróbb munkálatok, végül az idő múlása és az infláció jelentősen átalakította az árakat, így szinte elölről kellett kezdeni a tárgyalásokat, árajánlatok kérését. A fenntartó vállalta a hiányzó összeg pótlását, így 2020 márciusában - épp amikor a kormány elrendelte a digitális oktatás megkezdését – a kivitelező és alvállalkozói elfoglalhatták az épületet, és nekiláthattak a munkálatoknak.
 

- A felújítás mindenre kiterjedt, bár az eredeti tervekhez képest eszközöltünk néhány átcsoportosítást, ebben Vörös Márta, az érsekség főépítésze nyújtott segítséget. Közösen döntöttünk úgy, hogy a belső tér teljes átalakítását tűzzük ki célul. A termekben felszedték a régi, korhadt, dohos parkettát, majd aljzatbetonozás és szigetelés után új, magas kopásállású parkettát tettek le minden helyiségben, és álmennyezet is került mindenhová, elrejtve a vezetékeket.
 

Az egységes arculatot szolgálta még a lámpatestek felszerelése, a folyosó és az ebédlő falfestése pedig a kollégák ízlését és kreativitását dicséri – ismertette az igazgató. Hozzátette: az osztálytermek mind kicsit más és más stílust és hangulatot követnek. - A fenntartó mellett a szülői munkaközösség is sokat segített, új virágtartókat és virágokat vásároltak, és a berendezésben is részt vettek. Minden egyes termet a szülők és az osztályfőnök rendeztek be úgy, hogy a gyerekek otthon érezhessék magukat. A fenntartó külön összeget szánt arra is, hogy minden osztályterembe kerüljön új függöny, szőnyeg és függönytartó, valamint egy pihenősarok, ahová a gyerekek le tudnak ülni beszélgetni, akár a szaktanárral együtt is, nálunk ez nagyon fontos – részletezte az intézményvezető.
 

Mivel tavaly szeptemberben örvendetesen nagy létszámú első osztály indítottak, a csoportbontás megvalósítása érdekében még egy osztálytermet rendeztek be, ehhez új bútorzatot és interaktív táblát vásároltak, valamint egy kisebb hittan termet is kialakítottak. Az ebédlő felszerelése új székekkel és asztalterítőkkel gazdagodott, és teljes mértékben megújultak a vizesblokkok is. A gyerekek mindent örömmel vettek birtokba, vigyáznak az új berendezésre.
 

- Szeptemberre minden elkészült. Beléptetőtrendszert is kialakítottunk, így a gyerekek nem tudnak észrevétlenül kijutni az épületből, idegenek pedig nem léphetnek be, ez jelen vírushelyzetben különösen fontos. Mindezek mellett azonban továbbra is igyekszünk élni a megszokott iskolai életünket úgy, ahogyan azt a vírushelyzet előtt is tettük, nyilván a most megengedett keretek között. Az egyházi és nemzeti ünnepeket is megtartjuk, még ha csak az osztályok szintjén is, de fontos, hogy a gyerekek megéljék ezeket a hagyományokat, öltözzenek ünneplőbe, nem veszítsék el teljesen a már megszokott kereteket.
 

Idén sajnos nem tarthatjuk meg a mindig sikeres Szent Balázs Napokat, de kisebb formában lesz Balázs-járás az iskolában – mondta Bíró Györgyi Anna. Hozzátette: tervekből továbbra sincs hiány. A jövőben a fenntartóval együtt keresik a pályázati lehetőségeket egy közösségi tér funkcióit ellátó aula kialakítására, valamint az iskolai könyvtár épületének felújítására is keresik a forrásokat.
forrás: baja.hu/Sándor Boglárka

BajaSzent Balázs Katolikus Általános IskolaBaja