Október 17-én vadételekből álló gasztroestre várják az ínyenceket a veránkai szállodában.
A helyi turizmust is jelentős mértékben fellendítő Veránka-szigeti üdülő jelene és jövője is napirenden volt az érsekcsanádi képviselő-testület szeptember 28-i ülésen - olvasható a baja.hu oldalon.
Némedi István, a Baja Marketing Kft. igazgatója elmondta: 2019 tavaszán kezdődtek meg a felújítási munkálatok, s mára egy jól felszerelt, komfortos szálloda várja a pihenni vágyókat. A rendelkezésre álló adatok szerint nagy népszerűségnek örvend a hotel a hazai turisták körében. „Nagyon nagy az érdeklődés, Veránka húzónév, egy igazi ékszerdoboz, ezt ki kell használni. A vendégéjszakák száma sosem volt ilyen magas a községben. Például augusztusban közel 1000 vendégéj volt, ennek 70%-át Veránka hozta, ami nagy öröm. Az együttműködés kiváló a településvezetéssel, sok további közös ötlet megvalósításában bízunk Felső Róbert polgármesterrel.”
A Baja Marketing Kft. tulajdonosa, a bajai önkormányzat ugyancsak sokat remél Veránkától, erről Nyirati Klára polgármester többször nyilatkozott lapunknak. Ami a fejlesztéseket illeti,
folyamatban van a Veránka I. elnevezésű turistahajó korszerűsítése, valamint szeretnének kilátót építeni a szigeten a Gemenc Zrt. és a Duna-Dráva Nemzeti Park közreműködésével.
A szálloda télen nem üzemel, de az étterem a következő hónapokban is nyitva tart. Október 17-én például vadételekből álló gasztroestre várják az ínyenceket, az előre meghirdetett programra a helyek szinte pillanatokon belül beteltek, ezért a szervezők ugyanezt a kínálatot megismétlik október 18-án, vasárnap is.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
A felújított szakaszon megszűnik a sebességkorlátozás.