Az előrejelzéseknek megfelelően ma (október 21-én, szerdán) tetőzött a folyó a bajai szakaszon. Reggel 526 centit mértek, vasárnapra pedig ismét 4 méter alá apad a vízszint.
A Duna ma reggel Bajánál 10,7 fokos volt.
Kivételes mennyiségű szaktudás és tapasztalat gyűlt össze az M3-as metróvonal 5 és fél évig tartó rekonstrukciója alatt. A BKV szervezésében, a beruházás lezárásaként egész napos fórumon mutatták be a beruházó, a kivitelező és a résztvevő cégek szakemberei az elmúlt évek kihívásait, sikereit. A Magyar Építők az esemény médiapartnereként volt jelen.
Részletes adatok érkeztek a résfalazásról, a földmunkákról és arról is, hogy mikor rajtol el a talajszilárdítás.