A járványügyi protokoll szigorú betartásával, új képzéssel és felújított helyszínekkel nyitotta meg a tanévet az Eötvös József Főiskola.
A bajai intézmény hagyományos óraadásra rendezkedtek be, de az oktatók olyan képzéseken vettek részt, amelyek segíthetik később az online tanítást. Bővült a képzések listája: a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés is elindult.
Az évnyitón Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor köszöntötte a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban a díszdiplomásokat és az új hallgatókat. A jelentkezők zöme óvodapedagógus szakra jelentkezett. „Közel 120 hallgatót vettünk fel nappali és levelezős tagozatra. Az emelt szintű érettségi megnehezítette a hallgatóknak a bekerülést, a korábbi években ez egyik alapszakunkon sem volt kötelező. A pótfelvételin viszont állami finanszírozással is bekerülhettek a főiskolára hallgatók.”
A jubiláló díszdiplomásokat is az évnyitón köszöntötték.
forrás: baja.hu
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak a Szabadics Zrt. munkatársai.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.