Az intézményben alkalma lesz a bácskai horvátoknak az évszázadok óta őrzött kultúrájukat gyakorolni, megélni és átadni a jövő generációjának.
Átadták a kormányzati támogatással 100 millió forintból kialakított horvát kulturális központot csütörtökön Baja belvárosában.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a bácskai horvátok kulturális központjának átadásán elmondta: a felújított épületnek szolgálnia kell a magyarországi horvátok megmaradását kultúrájukban, nyelvükben és kereszténységükben egyaránt. A magyar kormány pedig ehhez minden segítséget megad.
A nemzetiségek Bács-Kiskun megyében 17 pályázaton összesen 25 millió forintos támogatásban részesültek, ezen belül a horvát közösség négy projektben összesen közel hétmillió forintot fordíthat felújításokra.
A régióban élő horvát nemzetiség kulturális örökségének megőrzését, fejlesztését és bemutatását szolgáló központ átadóünnepségén Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő elmondta: Baja és térsége soknemzetiségű vidék, ahol a magyarok és a nemzetiségek hosszú évszázadok óta élnek békességben, egymást és egymás kultúráját tisztelve, egymást erősítve és támogatva.
A legnagyobb ereje a térségnek éppen a sokszínűségében rejlik, amelyhez a most átadott kulturális központ is hozzájárul.
Az ünnepségen Mladen Andrlic budapesti horvát nagykövet és Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke horvát nyelven köszöntötte az egybegyűlteket.
Húsz éve erősíti a STRABAG különleges építményekért felelős mérnökgárdáját Kiss Gergely főépítésvezető. Többek között erről is beszélgettünk a márciusi Hónap Mérnökével, aki különleges feladataiban mindig a járatlan utakat keresi.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.