A méltán híres Verának-szigeti üdülőt augusztus 14-én adták át hivatalosan.
Az átadó ünnepségen Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: földrajzilag mindig is Bajához, Bácskához tartozott Veránka. „Az elmúlt években hányatott sorsa volt, hiszen nagy a megye és székhelye, Kecskemét messze van. Baján kellőképpen tudunk figyelni rá, jól működtetjük. Ideális helyszín turisztikai és kulturális szempontból is, szépen felújították, színesíti a palettát.”
Fercsák Róbert elmondta: hosszas egyeztetéseket követően Baja gazdagodott azzal, hogy a tulajdonost, azaz az államot, a városi önkormányzat képviseli. Baja régóta szerette volna magáénak tudni a kihasználatlan, de nagy lehetőségeket hordozó turisztikai objektumot, hogy beillessze kínálatába, szabadidős- és sporttevékenységek, valamit táborok számára biztosítva ideális helyszínt. „Nagyon sokat tettünk ezért Zsigó Róberttel, akinek köszönöm a rengeteg segítséget. Megtörtént a felújítás, immár üzemszerűen működhet az üdülő, bárki idejöhet, de elsősorban a bajaiak érdekében hasznosítjuk. Vízi emberek vagyunk, ez az egyik legszebb hely Baja környékén!”
Az üzemeltető Baja Marketing Kft. igazgatója, Bócsa Barnabás hangsúlyozta: jelentős fejlesztések történtek az átvételt követően, bár az üdülőtelep általános állapota jó. „Elsősorban a beázás miatt kellett rendbe tenni, volt villanyszerelési munka és tisztasági festés, illetve a vízellátásban is akadtak feladatok. A gyors minőségi munkának köszönhető, hogy augusztus első felében megnyitottuk, a foglalási rendszer működik, óriási az érdeklődés szeptemberre és októberre is.”
forrás: baja.hu/Géczy Zsolt
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak a Szabadics Zrt. munkatársai.
Az átfogó projekt megvalósítása szinte egy év alatt, a VEMÉV-SZER és a LATEREX közös munkájával valósult meg.