A támogatás a kétszázezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapó lakosoknak jár, akik az összeget várhatóan helyi vállalkozásoknál költik majd el.
Hozzászólás nélkül, egyhangúan fogadták el a bajai képviselők az időskorú személyek szociális támogatásáról szóló önkormányzati rendelet módosítását. Ennek lényege, hogy 2018-hoz képest már nemcsak márciusban kapnak 5000 forintot azok a bajai bejelentett lakóhellyel rendelkező személyek, akiknek a nyugdíja nem éri el a havi 200.000 forintot, hanem szeptemberben is.
Az indoklás szerint az anyagi biztonság növelése mellett a mintegy 105 millió forintot nagyobb részt Baja városában, helyi vállalkozók termékeire, szolgáltatásaira költik majd el.
Ugyanakkor az időskorúak támogatásának duplájára emelése hatással lesz az önkormányzat költségvetésére. Tavaly 9267 személy kapta meg az akkor fele ekkora támogatást a várostól, és idén is körülbelül hasonló számra lehet számítani. A fejenként tízezer forint mellett a várost terheli a határozat egyszeri kiküldésének tértivevényes postaköltsége, valamint a támogatás kétszeri kézbesítési költsége is. Ez együtt a becslések szerint az önkormányzatnak kb. 11,5 millió forintba fog kerülni.
Díjazták a Néprajzi Múzeumot és a Nemzeti Atlétikai Központ területén létesített „Robinson” gyalogos hidat, valamint mesterdíjat is nyert a cég a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításáért.
A Szíjj László tulajdonában levő alapítvány által adományozott készülékek szállítás közben is folyamatosan biztosítják a beteg állapotának nyomon követését.
A Corona Brasov 3-2-re legyőzte a sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák csapatát a jégkorong Erste Liga csütörtöki mérkőzésén.