2024.10.10, Csütörtök

2,26 milliárd forintból fejlődik tovább a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Baján

baja.hu

2018.12.21. 17:48

Új laborok épülnek illetve korszerűsödnek, fejlesztik a kollégiumot valamint az oktatást és a kutatást támogató eszközparkot is beszereznek. Mindezt az évről évre növekedő hallgatói létszám, valamint az itt zajló kiváló oktatói munka indokolja.

A bajai vízügyi oktatás országos hírű és jelentőségű, amely az elmúlt fél évszázadban a szakág túlnyomó többségének alapképzését adta. Nincs ez másként most sem, az ágazat számára jelenleg is Baja biztosítja a jól felkészült utánpótlást. Ezért, és a hallgatói létszám folyamatos emelkedése miatt Magyarország Kormánya az intézmény jelentős korszerűsítéséről döntött.

Elkezdődhet az úgynevezett „kisminta laborcsarnok” építése, amely a gyakorlati alap- és a szakirányú továbbképzést segíti. Ezen kívül átalakul „biotechnológiai labor”, amely a tervek szerint új funkciót kaphat. A korszerű mérnökképzés, és a tudományos tevékenység szempontjából fontos, hogy a víztechnológiai oktatóbázist is modernizálják, tovább fejlesztik a Beszédes József Kollégiumot, s jelentősen mértékben bővülhet a laborok műszaki felszereltsége is. Ezzel egy időben pedig a régi épület felújításának a tervezési folyamata is elindulhat.

 

Korszerűbbé válhat továbbá a Hidrogeodéziai Mérőtelep Érsekcsanádon, amely a nyári szakmai gyakorlatokat biztosítja, és megújulhat a Magyaregregyi LászlóffyWoldemárHidrometriai Mérőtelep három épülete is.

– Mindez hatalmas előrelépést jelent az egyetemnek és Bajának is – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – A 2.26 milliárd forintos fejlesztés után még több hallgatót fogadhat az intézmény, amely városunk felsőoktatásban betöltött szerepét tovább növelheti. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt időszak több milliárd forintos általános- és középiskolai fejlesztéseivel párhuzamosan most az egyetem is nagymértékben fejlődhet. Mindannyiunk számára fontos, hogy Baján folyamatosak a fejlesztések.

BajaBajaNemzeti Közszolgálati Egyetemvízügyi oktatás