2024.04.19, Péntek

Értékes gyógyászati eszközökkel gyarapodott a bajai mentőszolgálat készlete

baja.hu

2018.07.07. 09:46

Az önkormányzat idén is nagyobb összegű támogatást szavazott meg erre a célra, így összesen több mint 760 ezer forint értékű eszközt tudtak adományozni a mentősöknek.

Hirdetés

 

A július 5-i ünnepélyes átadón a városvezetés nevében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester kiemelte: hagyományosan jó a kapcsolat az önkormányzat és a mentőállomás között, kölcsönösen számíthatnak egymás segítségére a mindennapokban. - Nemcsak azért vagyunk nagyon hálásak a mentősöknek, amit a bajai és környékbeli emberek élete védelmében tesznek. Nagyra értékeljük azt a szándékot és megvalósítást is, ahogyan a gyerekeket is bevonják, megismertetve őket a munkájukkal, tudatosítva bennük, hogy nem kell megijedni, mert van segítség – értékelte az elöljáró. Hozzátette: mindig tájékozódnak arról, hogy a mentőállomáson épp milyen eszközre, műszerre van leginkább szükség, hogy valós segítséget tudjanak nyújtani.

 

Az ellátottak nevében is köszönetet mondott az eszközökért Zilinszki Tibor, a bajai mentőállomás vezetője. Mint elmondta: a használatban amortizálódó műszereket folyamatosan cserélni, pótolni kell, az adományból most erre is lehetőség nyílik, ugyanakkor fejlesztésnek is tekinthető többféle eszköz. Legfontosabb a betegőrző monitor, amely a páciens alapvető funkcióit figyeli, illetve ezek változását is jelzi, ehhez megfelelő hordozótáska is jár. A csomagban található még többféle vérnyomásmérő készülék a hozzá való összekötő kábelekkel – ezeket a 12 órás szolgálatot teljesítő mentőautókba helyezik el –, vércukormérő, eszköztároló táska, valamint vákuumos sín készlet (több méretben) a törött végtagok rögzítéséhez.

forrás: baja.hu / Sándor Boglárka 

BajaBajabajai mentőszolgálat