2022.06.28, Kedd

Megkezdődtek Baján az István, a király próbái

baja.hu

2018.06.03. 14:00

Az olvasópróba előtti sajtótájékoztatón a mostani bemutató alkotói mellett jelen volt a rockopera két szerzője Szörényi Levente és Bródy János is, valamint a darab producere, Rosta Mária. A premiert augusztus végén, Baján tartják, ezt követően szeptemberben költözik be az előadás a nagyszínpadra.

A bajai premier a színház szabadtéri hagyományainak megfelelően rendkívül látványos lesz, motorosokkal, gólyalábasokkal, óriás busókkal, tűzijátékkal, amellett persze, hogy maximálisan törekednek a színészi játék és a zenei megvalósítás tökéletességére, valamint a mű többrétegűségének bemutatására - árulta el Lőrinczy György főigazgató, hiszen mint mondta, hite szerint ettől jó egy zenés színházi produkció.

Balról jobbra: Székely Kriszta rendező, Bródy János dalszövegíró, Szörényi Levente zeneszerző, Rosta Mária producer és Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója

 

"Amikor megkerestem Rosta Mária producer asszonyt, hogy elkérjem tőle a művet, ugyanazt fogalmazta meg, amiért mi is műsorra akartuk tűzni, vagyis hogy nagyon régen volt a darab budapesti kőszínház repertoárján. Reméljük, az elkövetkező években sokakhoz el fog jutni. Igényként merült fel Máriában és bennem is, hogy fiatalos előadást csináljunk. Nekem személyesen is, de a generációmnak is komoly kötődése van az István, a királyhoz. Az a nagy kérdés - és erre Kriszta fog választ adni -, hogy hogyan tudjuk megszólítani a gyerekeink generációját, a huszonéveseket" - fejtette ki a főigazgató. Hangsúlyozta, hogy Szörényi Levente és Bródy János olyan alapvetően meghatározó és fontos művet írtak, ami az elmúlt harmincöt évben mindig aktuális volt, és feltehetően a következő évtizedekben is az lesz, hiszen rólunk és erről az országról szól. Ezt csak megerősíti az, hogy úgy véli, a Budapesti Operettszínház jelenlegi társulata alkalmas arra, hogy olyan előadás jöjjön létre, amiben a színházi és a zenei minőség egyenrangúan tud megszületni Székely Kriszta rendező irányítása mellett.

 

A művet gondozó Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője, Rosta Mária arról beszélt, mennyire fontos, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező darabot ki rendez. Tudja, hogy Székely Kriszta személyében megtalálták azt az alkotót, aki Kerényi Imre, Iglódi István, Szikora János, Novák Ferenc, Alföldi Róbert és Novák Péter után méltó és értő módon, a mai generáció számára érvényesen állítja majd színpadra az István, a királyt.

Az István, a király jelmez- és díszlettervei

 

Székely Kriszta elmesélte, hogy a szülei ismertették meg vele a művet, ami gyerekkora óta része az életének és vágyott rá, hogy egyszer megrendezhesse. "De ami még fontosabb, hogy a darab témája egy nagyon fontos és jól kiválasztott pillanata történelmünknek, aminek nehézségei azóta is végigkísérik a magyar nép életét, és amiről ma is gondolkodni érdemes és kell" - mondta a rendező, aki azért is tartja jelentősnek az alkotást, mert nem csak egy történelmi pillanatot mutat be, hanem az egyén sorsát is a hatalom árnyékában. "Egy fiatalember jellemfejlődését láthatjuk egy olyan komplex és nehéz helyzetben, mint a Nyugathoz vagy a Kelethez való tartozás eldöntése és az ezzel kapcsolatos belső családi konfliktusok és a döntés következményeinek felvállalása." Az alkotók nem az adott történelmi miliőben, hanem kortalan környezetben álmodták meg a történetet, és nem kívánnak aktuálpolitizálni sem, pontosan azért, hogy a nézők a mű esszenciális lényegére tudjanak koncentrálni.

forrás: baja.hu

BajaBajaIstván, a király

Hirdetés

Hirdetés