2024.04.19, Péntek

Laller Racing – A Riverside Baján készülnek a balkáni pokolra

Laller Dakar Racing Team, Tóth Krisztián Márk

2018.05.11. 10:23

A hangsúly ezúttal a felkészülésen van, hiszen hamarosan Görögország és a Balkán felé veszik az irányt Lallerék, hogy Európa két legkeményebb tereprali versenyén méressék meg maguk.

Hirdetés

Hétvégén újra ringbe száll a Laller Racing Dakar Team, Horváth Lajos és Kárpáti Péter révén a Riverside Baján indul a csapat. 

„Jelenleg a mindennapi munkám ritmusa nem engedi, hogy eleget üljek motoron a nemzetközi versenyeink előtt. Éppen ezért nagyon jól jön a hétvégi Riverside Baja, ahol tudom majd gyűjteni a kilométereket a Hellas Rally-ra. Nincs eredménykényszer, a legfontosabb, hogy az általános felkészülés mellett szervezett körülmények között egy jót motorozzunk, és ráhangolódjunk az elkövetkezendő időszak kihívásaira. Szívesen megyek a Riverside Bajára, mert Garamvölgyi Zoltán és szervezőcsapata rendszerint kitalál valami olyan pluszt, amitől még érdekesebb és élvezetesebb lesz a versenyzés. Ezúttal például együtt fogunk menni a Magyar Országos Bajnokság Enduro mezőnyével, ami véleményem szerint egy remek újítás. Kíváncsian várom, hogyan fekszik majd nekik a tereprali, nekünk pedig a nagy mezőny, milyen lesz a pálya, és hogyan alakul maga a verseny.

A Riverside Baja után Görögország következik, majd kisvártatva Albániába mennek a fiúk, ahol egészen biztosan pokoli kihívás, és megannyi tapasztalat vár a Laller Racing Dakar Team versenyzőire.

 

 

BajaBajaRiverside BajaLaller Racing Dakar Teammotorsport