2018.07.23, Hétfő

Hirdetés

Munkába állt az új kisvonat Baján
fotók: baja.hu

Munkába állt az új kisvonat Baján

baja.hu

2018.04.11. 14:41

Új kisvonat robog a városban: a Piriponty Játszóház régóta tervezett objektummal bővítette szolgáltatásai körét.

Hirdetés

A bézs-kék színben pompázó jármű április 3-án éjjel érkezett meg Bajára, és 6-án adták át ünnepélyesen a játszóház és a belvárosi templom közötti megállóban. Hiezl Tamás, a játszóház egyik tulajdonosa elmondta: a 2016-os nyitás óta folyamatosan gondolkodnak újabb és újabb, gyermekek és szülők örömét szolgáló megvalósításokon, régi álmuk volt az új kisvonat is.

A jármű egy mozdonyból és két pótkocsiból áll, kb. 60 személy szállítására alkalmas. Újdonság, hogy akadálymentes feljárójának köszönhetően mozgássérültek is kényelmesen igénybe vehetik (az üléselrendezés is ezt szolgálja), valamint esővédő ponyvával is felszerelték, így kevésbé kedvező időjárás esetén is igénybe vehető.

Útvonala mintegy 40 perc, igyekszik érinteni a város főbb látványosságait, az idegenvezetést pedig speciális applikáció segítségével, GPS alapú audio rendszerrel oldják meg. A vonat naponta 10-18 óra között közlekedik, óránkénti indulással a Tóth Kálmán térről, Zentai Artúr vezetésével. A jegy egységesen 1000 forintba kerül, 3 éves kor alatti gyermekek ingyen utaznak. Az átadáson részt vett Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki örömét fejezte ki, amiért egyre több magánszemély és családi vállalkozás is igyekszik tenni valamit a város idegenforgalma fellendítéséért. – A vonat mindig tele legyen! – fogalmazta meg jókívánságát a honatya.

Az önkormányzat nevében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester mondott köszönetet a játszóház csapatának, külön kiemelve az akadálymentes jelleget és a munkahelyteremtést. A járművet Binszki József plébános áldotta meg, a Gondviselés oltalmába ajánlva a működtetőket és az utazókat. Az ünnepélyes avató után (amelyet pezsgősüveget imitáló lufi kidurrantásával tettek teljessé a tulajdonosok) a kisvonat elindulhatott első útjára. Első működési napján (április 6.) a gyerekek ingyen vehették igénybe a szerelvényt!

forrás: baja.hu / Sándor Boglárka

BajakisvonatPiriponty Játszóház

Hirdetés

Hirdetés