Elkészültek a kiviteli tervek és megvan az építési engedély a piac felújítására. A tényleges munkát a közbeszerzést követően indítja el az önkormányzat, várhatóan év végén.
Mint emlékezetes, tavaly június 7-én Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Fercsák Róbert polgármester arról tájékoztatta a baja.hu-t, hogy Baja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 1,3 milliárd forintot nyert a nagycsarnok és környezete, valamint a parkolók felújítására.
A beruházással 4000 négyzetméter fedett rész és 14 ezer négyzetméter közterület újulhat meg. Jelenleg 494 kijelölt árusítóhely van, a tervek szerint ez 612 darabra nő. 48 az új csarnok földszintjén kapna helyet. A piac területének mérete nem változik, de a környező utcákat és tereket is átalakítják, mondta el Putnik Tamás szóvivő (polgármesteri hivatal). „Megújul a Szenes utca. Kialakítanak egy 15 férőhelyes parkolót, míg az út mentén további 24 hely lesz. A Dr. Alföldy József téren 85 autó parkolására alkalmas terület segít. A téren egyéb munkálatokat is terveznek: zöldfelület kezelést, parkosítást és játszótér építését.” Hozzátette: a Bajcsy-Zsilinszky utca és a megújuló Vörös-híd sétány között kerékpárutat alakítanak ki.
A támogatás 100 százalékos, vagyis nem szükséges önerő a város részéről. A végleges terveket tavasszal mutatják be a várospolitikai fórumon. Az építkezés év végén kezdődhet el.
forrás: baja.hu / Bajai TV
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.