2024.04.19, Péntek
Jövőd a tét! - Baján is segítenek iskolát választani

Jövőd a tét! - Baján is segítenek iskolát választani

baja.hu

2017.11.15. 15:35

Több tucat cég és intézmény, valamint érdeklődők százainak részvételével zajlott a 17. Jövőd a tét! – Pályaválasztási kiállítás a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályának szervezésében november 14-én a Turisztikai Központban.

Hirdetés

Már a délelőtti megnyitó előtt több iskolai osztály látogatott ki a helyszínre, ahol számtalan információval, tájékoztatóval, apró ajándékokkal gazdagodhattak.

 

Az önkormányzat nevében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt (amelynek fővédnökségét Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője vállalta), kiemelve: fontos feladat segíteni a fiatalokat szakmájuk, elhivatottságuk megtalálásában. – Arra biztatok mindenkit, hogy kérdezzen, tájékozódjon, nézzen meg mindent, hogy a lehető legjobb döntést hozhassa meg a továbbtanulás kapcsán, hiszen itt valóban a jövő a tét – fogalmazott az elöljáró. 

Dr. Szenoradszki Endre, a kormányhivatal bajai járási hivatalának vezetője felidézte: Baján közel két évtizedes hagyománnyal bír a pályaválasztási kiállítás. – Amikor 17 évvel ezelőtt első ízben szerveztünk ilyen hiánypótló rendezvényt, még nagy volt a munkanélküliség, most pedig mindenhol azt halljuk, hogy munkaerőhiánnyal küszködnek. Aki ma akar Magyarországon, az jórészt tud dolgozni. A pályaválasztás életünk egyik meghatározó döntése, nagy kihívás szülőnek-gyereknek egyaránt. Kívánom, hogy mindenki találja meg a számára legmegfelelőbb lehetőséget!

 

A szervezők a rendezvényhez kapcsolódó rajz, illetve fotópályázatot is hirdettek iskolások számára, a díjakat szintén a megnyitó keretében adta át Kovács Ernő kormánymegbízott és Kollár Péter foglalkoztatási főosztályvezető. Úgy tűnt, a Sugovica Sportiskolai Általános Iskola és telephelyei teljesítettek a legjobban, mivel mindhárom helyezést onnan érdemelték ki: I. Mihálovics Panna, II. Paszterkó Milán és III. Tóth Viktória, mindannyian Vétekné Krasznai Noémi tanítványai. – Minél többet beszélgetünk a diákokkal a pályaválasztásról, annál könnyebben tudnak majd döntést hozni. Erre a pályázatra úgy készültünk fel, hogy egy játék keretében több mint 150 szakmát szedtünk össze és soroltunk fel. Sokan kedvet kaptak rajzolni, és alkotás közben is gondolkodhattak leendő szakmájukról – mondta a pedagógus.

 

A diákok lelkesen válogattak a rájuk zúduló információk között, gyakorlatban is kipróbálhattak többféle tevékenységet, ismerkedve a továbbtanulási lehetőségekkel.

Csinos női ruha hívta fel magára a figyelmet az egyik standnál. Mint kiderült: a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum két intézménye ajánlta szolgáltatásait ilyen módon. - A Dékáni Árpád Szakgimnázium és a Vári Szabó Szakképző Iskola tartozik Halason ehhez a vertikumhoz. Utóbbi a szakképzés legszélesebb skáláját nyújtja az érdeklődő diákoknak: ács, állványozó, szakács, burkoló, pék, pincér stb., gyakorlatilag szinte mindent megtalálhatnak nálunk. A Dékáni Szakgimnáziumban pedig úgynevezett tradicionális képzéseket kínálunk: egészségügyi, rendészeti, szociális, szépészeti, kereskedelmi és vendéglátós, illetve legnagyobb örömömre idén ismét lesz gyakorlatos színész, valamint új szakként rendezvényszervező képzés – ismertette az intézmények képviseletében Czagályné Pásztor Anikó. Mint mondta: Kiskunhalas 50 km-es körzetéből tanulnak náluk diákok, a szakképző iskola rendkívül jól felszerelt, nagyon korszerű tanműhellyel rendelkezik, a tanulóknak bármilyen módon segítséget tudnak nyújtani gyakorlati és elméleti képzésben. Fontosnak tartják a tehetséggondozást és a felzárkóztatást. A pályaválasztási kiállításra is csábító kínálattal készültek: az információk mellé édes süteményeket, kompótot, gyümölcssalátát, aszpikos csirkefalatokat kínáltak, de az összes szakmát is igyekeztek legalább egy-egy villanás erejéig megmutatni.

 

A rendezvény kétségtelenül a bőség zavarával hódított,a régió egészét lefedve: minden iskola és partnerintézmény igyekezett kínálata legjavát hozni, így remélhetőleg minden diák rábukkant a számára legmegfelelőbb szakmára vagy képzési formára.

Forrás: baja.hu / Sándor Boglárka

Galéria

Bács-Kiskun Megyei KormányhivatalBajaBajaJövőd a tét!pályaválasztási kiállítás