A helyszín a Pósta csarnok mellett, a főiskola területén van, az építmény állami tulajdonban lenne. A bruttó 700-750 milliós beruházás 70%-át TAO-pénzből, míg 30%-át egyéb forrásból fedezné a klub. Az önkormányzattól a mintegy 220 milliós önrészhez (két részletben) 150 millió forintot igényeltek.
A képviselő-testület valamennyi tagja megszavazta a sportfejlesztési programhoz kapcsolódó támogatást, az önerőhöz kért összeg biztosítását.
Nagypál Gábor elnök az ülésen megköszönte a támogatást. Egyben hangsúlyozta: a társasági adó felajánlása jó lehetőség sportcsarnok építésére, így a gyerekek számára javulhatnak az edzési és versenyzési feltételek.
„A mindennapi testnevelés bevezetésével több iskola küzd helyhiánnyal. Mivel számos intézmény van a környéken, nekik ebben is segíteni tudunk az új csarnokkal.”
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.