A Duna egyetlen folyó hajtotta malma lesz.
A hajómalom építéséhez 2012-ben egy határon átnyúló pályázat újabb lendületet adott. A bajai Hajómalom Egyesület a vajdasági Gombos településsel és a molnárokat tömörítő molinológiai társasággal közösen konferenciasorozatot szervezett. Az elnyert támogatás révén pedig elkészülhettek a hajómalom tervei, valamint az őrlőszerkezet. A nagy vízkeréktengely, a göröndő és a lapátkerekek mellett sikerült beszerezni két malomkövet is. Közben a bajai vízügyi főiskola szakemberei hidrológiai medervizsgálatokkal mérték fel a kikötésére szánt dunai szakaszt.
Az elmúlt években az önkormányzat és a vállalkozások támogatásának, valamint a számos felajánlásnak köszönhetően tovább folytathatták a dunai halászati hagyományok felélesztését szolgáló hajómalom építését. Elkészülhetett a ház- és völgyhajó vasszerkezete, majd a 17 méter hosszú, 4 méter széles és 10 tonnás házhajót egy tavaly októberi éjszakán kiszállították a bajai kikötőbe. A hajómalom faborításához és famunkáihoz egyrészt a bajai erdőgazdaságból kapott vörös fűzet, másrészt a zalai dombokról származó, magas gyantatartalmú, víztaszító vörös fenyőt használják majd fel.
A malomházat, a gépezetet és a vízikereket is a gyergyószentmiklósi Márton László építi meg. Csapatával az elmúlt 25 évben több mint száz malmot készítettek Erdélyben és Magyarországon, köztük hengermalmot és patakmalmot is. Míg a mester dolgozik, megépül a kikötő is, hogy októberre elkészülhessen a magyarországi vízimolnárok örökségét bemutató múzeum, az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amit a folyó sodrása hajt.
Palik Vera, a bajai Hajómalom Egyesület vezetője felidézte: egy skót történet adta az ötletet, hogy a település közösségi életét és idegenforgalmát egy hajómalom építésével lendítsék fel. Édesanyja elbeszéléseiből ugyanis jól tudta, hogy valaha 100 malom őrölte Bácska gabonáját, csak a Duna Baját érintő három kilométeres szakaszán 51 hajómalom működött, megélhetést biztosítva malomtulajdonosoknak, molnároknak, kereskedőknek egyaránt. A korábban jól menő kereskedővárosból Bécsig vitték a kiváló minőségű lisztet - elevenítette fel az egyesület vezetője.
2007-ben a dunai hagyományok ápolására egyesületet alapítottak. Az első évben azonban a pályázati lehetőségeket nem sikerült kihasználni, ezért úgy döntöttek, a hajómalom megépítése előtt a Duna és a Sugovica találkozásánál, a Türr-kilátó mellett egy halászati miniskanzen felállításába kezdenek. Az egykori vízi életformát, a halászok mindennapjait és eszközeit bemutató Duna-parti létesítményt széles körű civil összefogás eredményeként 2011-ben adták át. A miniskanzenben három - a halásztanyák mintájára készült - nádtetős, vesszőfonatos, paticsfalú házikó, valamint három esőbeálló található.
A tanyákat korhű eszközökkel rendezték be, ezekben a dobóhálótól kezdve a százéves csontos kecén, a merítőhálón és a haltartó bárkákon át számos, a halászathoz kapcsolódó eszközt mutatnak be. Az esőbeállókban Baja három nemzetközi hírű rendezvénye ideje alatt gyermekcsoportokat fogadnak. A Jánoska-eresztés, a halfőző fesztivál és a hajómalom ünnepén a legkisebbekkel - kézműves foglalkozások mellett - a Sárközben hagyományos borsos kalácsot dagasztanak és linzert sütnek.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.