A gépek cseréjére a régiek elavultsága miatt volt szükség. A korszerűsítés során egyebek mellett új sütőket, párologtató és hűtőgépeket helyeztek el a bajai intézményekben.
A Radnóti kollégium konyhájában a hűtőberendezés mellett az elmúlt hónapban többek között lecserélték a fagyasztót, új mikrohullámú sütőt kaptak, és az úgynevezett kombi pároló-sütőt is beüzemelték a városban működő gyermekétkeztetésért felelős konyhákban.
Lazányi Krisztina, a Baja Marketing Kft. élelmezésvezetője elmondta: örülnek a fejlesztéseknek, hiszen naponta közel 1200 adag ételt főznek, a régi gépek pedig már nagyon elhasználódtak az évek során. – Mindegyik gépünk a korszerű technológiák alapján működik. A sütő-pároló szekrény a legújabb előírásoknak és a korszerű technológiáknak is megfelel, ebben teljesen zsírmentesen tudunk sütni, főzni, párolni és mindezt kombinálva – mondta.
Angeli Lászlóné, az Ifjúsági Szálló és Kemping intézményvezetője elárulta: régi álmuk vált valóra azzal, hogy új berendezések kerültek a konyhákba. Mint mondta, az utóbbi években egyre gyakrabban kellett megjavíttatni a korábbi gépeket, ezek azonban nagyon sokba kerültek. – Sikerült 2016-ban az önkormányzat segítségével egy nettó közel 14 milliós beruházást végrehajtani, ezért tudtunk új gépeket vásárolni. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen rendben vannak a konyháink, de jó gépekkel mindig egyszerűbb dolgozni, ez a kollégáknak is nagy segítség.
Az újonnan beszerelt gépek mellett természetesen továbbra is akad felújításra váró rész a főzőhelyiségekben, ezekre a tervek szerint a jövőben kerül sor.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.