2024.04.18, Csütörtök

A Főiskola által erősödik Baja nemzetközi kapcsolata

baja.hu

2017.01.21. 09:14

Régi jó kapcsolat áll fenn a bajai Eötvös József Főiskola és a jagodinai Pedagógiai Intézet között, most pedig a két város vezetése is felvette egymással a kapcsolatot.

Hirdetés

 

Baja számára kiemelt jelentőséggel bír az Eötvös József Főiskola, amelyet minden törekvésében támogat, így erősítve az iskolaváros-jelleget – emelte ki Csubákné Besesek Andrea alpolgármester. Fontos lépés, hogy a két főiskola között nyolc éve fennálló jó viszony eredményeképpen már a városvezetők is egyeztettek egymással a további lehetőségekről. Dr. Melicz Zoltán rektor a két főiskola közötti kapcsolat nemcsak szakmai, hiszen az oktatók és a diákok is rendszeresen látogatják egymás intézményét, ráadásul ennek köszönhetően jelentős mértékben erősödtek a szerb-magyar kapcsolatok is. Bízik abban, hogy mindez immár a városok szintjén is erősödni fog.

 

Jagodina polgárainak jókívánságait és üdvözletét adta át Ratko Stevanovic polgármester. Jagodina Szerbia szívében található, és a környező falvakkal együtt mintegy 80 ezer lakost számlál. A városban összesen hét felsőoktatási intézmény működik, több ezer hallgatóval, a gyermekek és fiatalok oktatását-nevelését ugyanis nagyon fontosnak tartják. Szerintük az ország fejlődéséhez elengedhetetlen és nélkülözhetetlen a jó szakemberek felsőfokú képzése. Úgy gondolják, a családokat is támogatják azzal, hogy a fiatalok szülővárosukban folytathatják tanulmányaikat, de ugyanilyen fontosak a máshonnan érkező diákok is, akik erősítik a város gazdasági helyzetét. Az önkormányzat szintén mindent megtesz, hogy segítse az oktatási intézményeket, például minden évben hatszáz diák három napi bécsi tartózkodását is finanszírozzák. A városvezető csatlakozott ahhoz a vélekedéshez, hogy ha a két intézmény jó viszonyt tart fenn, az hozzájárul a városok közötti kapcsolat fejlődéséhez.

 

Violetta Jovanovic dékán kifejtette, büszke rá, hogy nemzetközi kapcsolataik közül mára a bajai főiskolával való együttműködésük a legerősebb és legeredményesebb. A két intézmény közötti összes találkozás újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagítja a résztvevőket. Ráadásul ennek a kapcsolatnak köszönhetően fedezték fel, hogy Magyarországon több olyan iskola is működik, amely valamilyen szerb jelleget őriz, és mára ezekre is sikerült kiterjeszteni a kapcsolatot.

BajaBajaEötvös József Főiskola