Pályaorientációs rendezvényre várta az érdeklődőket a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja: az iskola aulájában már a reggeli órákban megjelentek a különböző cégek, vállalatok és felsőoktatási intézmények standjai, a diákok pedig szép számmal látogatták is őket.
Intézményünk alaposan kidolgozott pályaorientációs programmal rendelkezik, ez tizedik osztályban már elkezdődik különböző rendezvényekkel. A pályaválasztási vásárt kétévente rendezzük, a köztes években a német egyetemek iránt érdeklődő diákok utazhatnak ki a helyszínre, ismerkedni a felsőoktatási intézményekkel – mondta Szauter Terézia igazgató-helyettes.
A munkaerő-börzére főként olyan cégeket és egyetemeket hívtak meg, ahol hagsúlyos a német nyelv ismerete vagy képzése. – Intézményünk erőssége, hogy a diákjaink jól beszélnek németül, és el tudnak helyezkedni olyan cégeknél, ahol a német a munkanyelv, vagy akár angol a munkanyelv, de maga a cég német. A rendezvény célja, hogy a cégek lehetőséget kapjanak megmutatni, milyen munkaerőre van szükségük, s közben ismertetik, hogy mindehhez milyen képzettség a megfelelő. Sok esetben ezek a cégek duális képzést is biztosítanak, együttműködva valamely egyetemmel, de jöttek maguk a német nyelvű képzést kínáló egyetemek is. A diákok a standoknál informálódhatnak, de különféle workshopokba is bekapcsolódhatnak, valamint a cégekről szóló prezentációkat nézhetnek – mondta az intézményvezető-helyettes. A város összes középiskolájába küldtek meghívót, többen el is jöttek, még a pécsi Valeria Koch Gimnáziumból is jött egy busznyi diák.
A rendezvényt Scherer Gabriella intézményvezető nyitotta meg, kiemelve, hogy az MNÁMK életében fontos szerepet tölt be a szakképzés. Pásztor Tibor, a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalának főosztályvezetője köszöntőjében felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a pályaválasztási döntés komoly felelősség, hiszen akár egy életpályát is meghatározhat. – A pedagógusokra is nagy felelősség hárul abban, hogy segítsenek a diákoknak megtalálni és kiválasztani a számukra legmegfelelőbb hivatást, ennek érdekében kiadványokat készítettünk, és folyamatos képzést is biztosítunk számukra. A szülőket is állandóan informálnunk kell az újabb és újabb lehetőségekről, ezért is fontosak az ilyen jellegű rendezvények – értékelte a szakameber.
Az önkormányzat nevében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester is részt vett a megnyitón, és elégedetten tekintett végig a nagy cégek és intézmények sokrétű kínálatán. – Nagy szeretettel üdvözlöm ezt a rendezvényt, öröm számunkra, hogy ennyi cég képviselteti magát, külföldről is érkeztek. Nagy lehetőség ez a fiataloknak, hogy megismerjék a lehetőségeiket. Az MNÁMK diákjai sok esetben a német és angol nyelvet is magas szinten beszélik, ami jó eszköz a továbblépéshez. Kapcsolatba kerülhetnek különböző cégekkel, és a máshol szerezett tapasztalatot hazahozhatják – mondta az alpolgármester.
A pályaorientációs rendezvényen megjelent cégek képviseletében több egykori MNÁMK-s diák is feltűnt, hitelesen képviselve azt, hogy az iskola jó lehetőségeket bizosít a későbbi elhelyezkedéshez.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.