2024.04.20, Szombat

My Boy Mennydörgés lett az első a Nemzeti Vágtán - lovasa nélkül

2016.09.19. 10:33

Nem sikerült a triplázás a Baját képviselő Németh Jánosnak a döntőben. A kétszeres győztes az első körben leesett lováról, aki lovasa nélkül elsőként ért célba.

Hirdetés

Természetesen nem számít győzelemnek, hogy My Boy Mennydörgés Németh János nélkül elsőként futott át a célvonalon. A bajai versenyző szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket, de azért kórházba szállították kivizsgálásra.

 

Németh János a vágta nagy esélyese volt, a második középfutamot ő nyerte, nagyon jó idővel jutott be a döntőbe. 2013-ban és 2015-ben is ő diadalmaskodott a vágtán, mindkétszer My Boy Mennydörgéssel. Az idei győzelem a szabályzat szerint azt jelentette volna, hogy a lóból örökös bajnok lesz és a további nemzeti vágta versenyeken nem indulhat. 

Németh Jánosnak az jelentheti most a vigasztalást, hogy így jövőre ismét My Boy Mennydörgés nyergében állhat rajthoz.

 

A második középfutamot Németh János nyerte. Fotó: nemzetivagta.hu

 

A döntőben Füzér, Csemő, Szentkirály, Tata és Baja lovasa futott. A győztes végül Füzér lovasa, Kun Ferenc lett Colonia Victoria nevű lovával.

A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Colonia Victoria hátára győzelmi takarót terítettek.

A döntőben másodikként befutó Petrik Tamás, Csemő lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Csiki Árpád, Szentkirály versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300-300 ezer forintot vihetett haza.

BajaBajanemzeti vágta