A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság elkészítette a Bajai Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület védetté nyilvánítására vonatkozó javaslatát. A bajai lakosság álláspontjának megismerése érdekében lakossági fórumot tartanak.
A rendezvény a bajai Malom Club Rendezvényközpont rendezvénytermében (6500 Baja, Szegedi út 19.) szeptember 12-én, 10.30 órától.
Mint arról lapunk már hírt adott, országos jelentőségű védett területté nyilvánítását kezdeményezte annak a csaknem 130 hektárnak a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, ahol 2013 májusában délvidéki földikutyákra bukkantak.
A délvidéki földikutya a Kárpát-medence bennszülött állatfaja: Magyarországon és a szerbiai Vajdaságon kívül sehol nem fordul elő a Földön. Ennek a különleges rágcsálónak a világállománya az ötszáz egyedet sem éri el, közvetlenül a kihalás szélén áll. A fennmaradását veszélyeztető tényezők (főként élőhelyvesztés) miatt Európa egyik legveszélyeztetettebb emlősfajává vált. Mindössze három populációja ismert, a legerősebb ezek közül Baja mellett található, így ez a terület kulcsfontosságú a délvidéki földikutya megmaradása szempontjából.
A Bajai Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület védetté nyilvánítási javaslata és természetvédelmi kezelési terv tervezete a nemzeti park weboldalán tekinthető meg.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A három épületben húsz lakást alapítanak ki; a földszinten pedig a közösségi terek, illetve az igényeknek megfelelő szolgáltatóegységek működnek majd.