2024.03.28, Csütörtök

Baja is bekerült a szállodahajók prospektusaiba

2016.04.04. 06:59

A szállodahajók eddig csak Kalocsán és Mohácson kötöttek ki, de tárgyalások folynak bajai kikötésről is.

Hirdetés

A szállodahajók eddig csak Kalocsán és Mohácson kötöttek ki, de tárgyalások folynak bajai kikötésről is. Ez sokat lendíthetne a város idegenforgalmán. Annyit már sikerült elérni, hogy Baja és környéke bekerült a hajókon osztott prospektusokba.

Vedelek Norbert, alpolgármester, Baja

Több alkalommal is szóba került a turizmus a bajai képviselő-testület március 31-i ülésen. Elfogadták Vedelek Norbert alpolgármester előterjesztésében az önkormányzat turizmusfejlesztési koncepcióját.

A tárgyalás során Kovács Csaba a hazai Duna szakaszon járó külföldi szállodahajók kapcsán kért szót. A fővárosban tárgyalt az útvonalat, kikötést koordináló társaságokkal. Mint elmondta, egy idényben 127 luxushajó érkezik, de a környéken csak Mohácson és Kalocsán kötnek ki. „A River Trade Kft. igazgatója bajai kötődésű, többször egyeztettünk. Azt már sikerült elérni, hogy a luxushajókon kiosztott prospektusba bekerült Baja, mégpedig ingyen. Öt oldalt kapott a város és környéke (két-két oldal Baja és Gemenc, egy pedig a hungarikummá lett bajai halászlé).” Hozzátette: két cég már jelentkezett kikötési szándékkal, az időpontok egyeztetése okoz nehézséget. Ám a kapcsolat már megvan. „Sokat segített az említett River Trade Kft., továbbá a Baja Marketing Kft. és a Foto Kft."

Ami az előterjesztést illeti, az önkormányzat turizmusfejlesztési koncepcióját valamennyi képviselő jónak ítélte. Az adatokból kiderül, hogy a vendégéjszakák száma és a befolyt idegenforgalmi adó is nőtt az elmúlt években. Kiemelt szerepet kap a Sugovica és környezete (az Eötvös József Főiskola kutatásai kapcsán is). 

Forrás: baja.hu/Géczy Zsolt

Fotók: baja.hu

Galéria