2024.03.29, Péntek

Lázas munka folyik Pörbölyön

2016.03.12. 12:01

Akik mostanában jártak az Ökoturisztikai Központban, már tudják, hogy az erdei iskola környezete építési területté vált Pörbölyön. Tavaszra teljesen megújul a pörbölyi Gemenc Erdészeti Erdei Iskola épülete.

Hirdetés

Akik mostanában jártak az Ökoturisztikai Központban, már tudják, hogy az erdei iskola környezete építési területté vált Pörbölyön. Tavaszra teljesen megújul a pörbölyi Gemenc Erdészeti Erdei Iskola épülete.

A létesítményt 2003-ban hozták létre azzal a céllal, hogy a fiatalok környezeti nevelésében segítsenek. A 150 millió forintos beruházás során átépítik és kibővítik az épületet. A tervek szerint az első vendégeket májusban fogadják.

A férőhelyek száma nem változik, továbbra is negyven főt tudnak fogadni. A külalak és az elrendezése viszont egészen más lesz, az eddigi három nagy hálóterem helyett most 11 kisebb szoba lesz. A földszinten akadálymentes vendégszoba, a tetőtérben 2 – 4 ágyas, családbarát fürdőszobás szobák is várják majd az iskolásokat és a turistákat is. Az étterem fedett terasszal bővül, az udvar felől megközelíthető vizesblokkok pedig a sátorral érkező vendégek kényelmét szolgálják majd. Megújul a tanterem is, valamint a teljes alsó szint akadálymentes lesz.

„Eltelt 13 év, nőnek az igények. A mostani átalakítás egyik fő szempontja, hogy olyan 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákkal várjuk a vendégeket, melyekben családokat és kisebb baráti társaságokat is el tudunk szállásolni. A külső kialakításnál pedig arra törekedtünk, hogy illeszkedjen a többi épület hangulatához.” - nyilatkozta Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai osztályvezetője a Baja TV-nek.

forrás: Gemenc Zrt., baja.hu

Galéria

ÉletmódgemencPörbölyerdei iskola

Ajánló