2024.12.03, Kedd

Bács-Kiskun megye

Wass Albert kecskeméti emlékművéért gyűjtöttek

2018.11.19

Csütörtök este immár negyedik alkalommal szervezett adománygyűjtő rendezvényt a Hírös Rovókör és a Hírös OlWASSókör. A Piarista gimnázium dísztermében megtartott zenés irodalmi műsor célja ezúttal is Wass Albert szellemiségének ápolása, őrzése volt. Az est résztvevőinek lehetőségük volt arra, hogy anyagilag is támogassák a szervezők távolabbi szándékát, a neves erdélyi magyar író és költő kecskeméti emlékművének felállítását.

Kiváló minőségű gombák teremnek Bács-Kiskunban

2018.11.06

Laskából a belföldi piacon a nagy kalapú, sötét színű a kedvelt, amelynek legnagyobb termőhelye Kecskemét.

Vátozik a NAV ügyfélszolgálatok nyitvatartása Bács-Kiskun megyében

2018.10.30

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálati helyei – a november 01-ei munkaszüneti nappal kapcsolatos munkarend változás miatt - az alábbi ügyfélfogadási rend szerint fogadják az ügyfeleiket:

Bács-Kiskun megyéből 60 középiskolás csapat jelentkezett a PénzSztár versenyre

2018.10.11

Mintegy 1100 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével, csütörtökön indul a PénzSztár hazai és határon túli magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenye.

Bács megyében 6 helyszínen csatlakozhatunk a madármegfigyelőkhöz

2018.10.06

Fülöpszálláson, Császártöltésen, Érsekcsanádon, Bácsalmáson, Dunatetétlenen és Dávodon szerveznek az Európai Madármegfigyelő Napok keretében programokat október 6-7-én.

Adóklubot rendez Kecskeméten a Nav

2018.09.21

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága október 3-án, szerdán 8 és 11 óra között Adóklubot rendez Kecskeméten a Kuruc körút 16. szám alatt.

Nyolc új bemutatóval készül új évadára a kecskeméti Ciróka Bábszínház

2018.09.17

Kecskemét

Nyolc új bemutatóval és a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozójával készül az új évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház - közölte a teátrum igazgatója a csütörtöki, zenés-bábos évadnyitó rendezvényen.

Az Év Fürdője 2018 – Remekeltek a Bács-Kiskun megyei fürdők

2018.09.05

Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest. Idén bravúrral végződött a legnagyobbak csatája, de Bács-Kiskun megye is büszke lehet a fürdőire, két dobogós is van közöttük.

Állatkertek éjszakája - a Kecskeméti Vadaskert is izgalmas programokkal várja látogatóit

2018.08.31

Kecskemét

Tizenkét magyarországi állatbemutató-hely készül az Állatkertek éjszakájára, amelynek változatos és izgalmas esti programjaira pénteken várják országszerte a látogatókat.

Bács-Kiskun megyei fürdők az esélyesek között

2018.08.07

Utolsó hónapjához érkezett a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője közönségszavazás. A szervezők nyilvánosságra hozták a verseny három kategóriájának első tíz helyezettjét. A legtöbb szavazatot kapott fürdők között két Bács-Kiskun megyei is van.

Nyári vagyonvédelmi strand kampány Bács-Kiskun megyében

2018.08.03

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a strandokon is vagyonvédelmi tanácsokkal látja el a fürdőzőket azért, hogy a nyár a biztonságos pihenésről szólhasson.

Bács-Kiskun megyében adják fel a legtöbb álláshirdetést

2018.07.24

A második negyedévben több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek, ez 17 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Regionálisan Bács-Kiskun megyében adták fel a legtöbb hirdetést, számuk egy év alatt 24 százalékkal nőtt.

Megkezdte felkészülését a Nemzeti Ifjúsági Kórus Kecskeméten

2018.07.19

Megkezdte felkészülését a Nemzeti Ifjúsági Kórus Kecskeméten, amit a jövő héten egy öt koncertből álló fellépéssorozat követ.

Újabb támogatást nyert el Bács-Kiskun megye 77 települése

2018.07.17

A meglévő és új közösségek fejlesztése, a helyi identitás erősítése térségünkben is kiemelt feladat, hiszen a társas kapcsolatok fenntartása, a barátságok megőrzése, a közösséghez tartozás élménye nem csak egyéni, de össztársadalmi szinten is számos pozitív lehetőséget rejt magában. Bács-Kiskun megye 77 települése most erre a célra, a helyi közösségek megerősítésére nyert el több mint 870 millió forint támogatást a TOP keretében.

Kecskemét lesz a világ tájfutásának fővárosa

2018.06.29

Kecskemét

Öt földrész 38 országának 330 versenyzőjét várják a Junior Tájékozódási Futó Világbajnokságra, amelyet július 8-a és 14-e között rendez a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szegedi Vasutas Sport Egyesület, a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete és a Kiskunsági Nemzeti Park. Az esemény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere.

Félmilliárd forintból bővítette bajai szociális intézményét a református egyház

2018.11.12

Baja

Félmilliárd forintból bővítette bajai szociális intézményét a református egyház. A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény új épületét szombaton adták át - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Orvos ösztöndíjat vezet be a Kiskunfélegyháza önkormányzata

2018.10.30

Erről hosszas előkészítő munka után döntött október 25-i ülésén a félegyházi képviselő-testület, megalapítva a Kiskunfélegyháza egészségügyéért felsőoktatási ösztöndíjat, és rendeletben szabályozva a támogatás részleteit.

Fellendülőben a sárgarépa termesztés - Bács-Kiskunban terjeszkedne az Austria Juice Hungary Kft.

2018.10.29

Gazdaság

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint jelentősen fejlődhet a hazai sárgarépa-termesztés, a zöldség termőterülete néhány éven belül újra elérheti a rendszerváltás körüli 1800-2000 hektárt.

Ingyenes képzések indulnak a foglalkoztatottság növelésére

2018.10.08

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Aktívan a tudásért projektjének célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű, 18-55 év közötti, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személyek társadalmi helyzetének, foglalkoztathatóságának javítása képzések és munkakipróbálások révén az ország kevésbé fejlett régióiban.

Bács megyét is ellepik a rendőrök

2018.10.02

Megye

Fokozott ellenőrzést rendelt el az ország nyolc megyéjében az országos rendőrfőkapitány október elsejétől 2019. március 6-ig.

Kulturális örökség napjai - Programok Bács-Kiskun megyében

2018.09.18

Megye

Kecskeméten kulisszajárás, nyílt próbák, jelmezes fotózás, Bácsalmáson és Kiskőrösön tárlatvezetések, Baján pedig épületbejárás és koncert várja az érdeklődőket hétvégén, a kulturális örökség napjain.

Immár Kecskemét a legdrágább megyeszékhely

2018.09.06

A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint fél év alatt átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások, mint 2017 év végén. Magyarországon egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron már 336 ezer forintba került.

Sokan már általános iskolában kezdik

2018.09.04

Míg jegyzetelni a legtöbben – köztük a Bács-Kiskun megyeiek háromnegyede is – még mindig papírra szeretünk, felnőtt korunkra igazi „kütyühalmozókká” válunk.

Nagybányai művészportrék címmel nyílt kiállítás Kiskunhalason

2018.08.30

Nagybányai művészportrék címmel a nagybányai művésztelep alkotóit arcképeken keresztül bemutató időszaki kiállítás nyílt kedden a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban.

Masszív drágulás Bács-Kiskun megye lakáspiacán

2018.08.06

A megyében a legtöbben a 120 négyzetméternél nagyobb házakat és a 40-60 négyzetméteres lakásokat keresik.

Tűzgyújtási tilalom Bács-Kiskun megyében

2018.07.27

A Bács-Kiskun megye területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint ezek határaitól számított kétszáz méteren belüli területre, 2018. július 27-től általános tűzgyújtási tilalom van érvényben.

Százmillió forinttal támogatja a Bács-Kiskun Önkormányzat ösztöndíjprogramja a fiatalok továbbtanulását

2018.07.22

A Bács-Kiskun Önkormányzat ösztöndíjprogramja jóvoltából sok fiatal kap lehetőséget, hogy továbbtanuljon és gyökeret eresszen szülőföldjén. Az önkormányzat kiemelt célja, hogy a megyei fiatalokat anyagi támogatással, ösztöndíjjal segítse abban, hogy elkezdhessék és sikeresen be is fejezhessék, tanulmányaikat.

Receptre fel! Bács-Kiskun - Fedezzük fel újra nagyanyáink konyháját

2018.07.18

Az egészséges ételek, konyhai praktikák nagy ismerői a tapasztalt konyhatündérek, a nagymamák. A szinte misztériumnak számító, elleshetetlen titkok őrzői elbűvölő ételeket varázsoltak az asztalra sokszor szinte a semmiből. Ezt a tudást, praktikát szeretnénk átmenteni a jelennek és a jövő generációinak, hogy még sok-sok éven át ne csak az emlékeinkben éljenek tovább ezek a csodálatos, felejthetetlen ízek.

Idén lesz Bács-Kiskun megyei győztes Az Év Fürdője szavazáson?

2018.07.13

Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért.

Története negyedik legnagyobb támogatását nyerte el Félegyháza

2018.06.29

1,4 milliárd forint Európai Uniós forrást nyert el Kiskunfélegyháza ipari park fejlesztésre. A város eddigi történetének negyedik legnagyobb támogatását Csányi József polgármester sajtótájékoztatón jelentette be június 25-én, hétfőn.