2023.09.24, Vasárnap

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun a legaktívabb kerékpáros megye

2017.05.17

A Kormány a közelmúltban több hazai turisztikai célú kerékpárút fejlesztésről döntött. Ezen szakaszok között szerepel az alföldi kerékpárút mentén a szükséges táblák kihelyezése és a hiányzó útszakaszok tervezése és megépítése is, mely a „Kárpátok vizei” nevet viseli.

Indul a megyei határszemle

2017.05.11

2017. májusában kezdik meg a földhasznosítási kötelezettség teljesítésének helyszíni ellenőrzését – az erdő művelési ágú területek kivételével - a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai.

Két ezüstérmet is szereztek a világbajnokságra készülő fogathajtóink

2017.05.08

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Fábiánsebestyénben a 35. Fábiáni Lovasnapok keretében kiírt nemzetközi fogathajtó versenyt, mely az idei világ és Európa-bajnokságra az első hazai felmérő is volt.

Bács-Kiskun megyében 5.493 diák tesz érettségi vizsgát

2017.05.05

Ma indul a tavaszi érettségi időszak a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárggyal. Hétfőn magyar nyelv és irodalommal folytatódik, majd kedden matematika, szerdán történelem, csütörtökön angol nyelv, pénteken pedig német nyelv lesz soron.

Bács megyében pusztított leginkább a fagy

2017.05.03

Gazdaság

Bár még most is zajlik a kárfelmérés, közel 40 ezer hektár termőterületen pusztított a fagy. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorából továbbá kiderült, hogy Bács-Kiskun megyében a legnagyobb a fagykár.

Május 10-ig lehet jelentkezni a Fölszállott a páva tehetségkutatóra

2017.04.26

Május 10-ig jelentkezhetnek a népzene és a néptánc területén tevékenykedő 16 és 35 év közötti szólisták és együttesek a Fölszállott a páva című tehetségkutató versenyre.

Elismerték megyénk kiváló tűzoltóit

2017.04.24

Megye

2017. április 21-én a Tűzoltónap alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi állománygyűlést tartottak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Bács-Kiskun megyéből ezúttal hárman vehettek át elismerést a kiváló munkájukért.

Helyreállítják a vizes élőhelyeket Bács megye déli részén

2017.04.21

Több mint félmilliárd forintos rehabilitációt végez a Duna-Dráva Nemzeti Park a Bezerédi Duna-ágon, a dávodi Földvári-tónál és a karapancsai erdei tavaknál.

A Dunaszentbenedeki Tájház idén is csatlakozott a Tájházak Napjához

2017.04.19

A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2017-ben április 22-23-án rendezi meg a Tájházak Napja elnevezésű országos rendezvénysorozatot. Az esemény Szent György ünnepéhez kötődik: ahhoz az időszakhoz, amely április végén a tavaszi megújulást hozza.

Húsvét régen és most: Így ünnepeltek Bács-Kiskun megyében

2017.04.17

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A hirado.hu-n ezúttal képgalériával számoltak be arról, miként ünnepeltek az emberek fél évszázaddal ezelőtt húsvétkor.

Bodzából készült a megye legjobb szörpje

2017.04.13

Bács-Kiskun megyében rendezték meg az országban először az I. Nemzeti Szörpversenyt a Földművelésügyi Minisztérium, a NAK Bács-Kiskun megyei szervezete, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat valamint Soltvadkert támogatásával. Az eredményhirdetést április 8-án tartották.

Kiskunmajsai az ország legjobb gépésztanulója!

2017.04.11

Megye

Hunyadi Ármin, a jánoshalmi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjaként vett részt a Mezőgazdasági Gépész Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyen, ahol a mezőgazdasági gépésztanulók között a legjobbnak bizonyult.

Megyénk továbbra is élen jár a mezőgazdasági szakképzésben

2017.04.10

Az elmúlt napokban szerte a megyében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával zajlott le az egyedülálló „Szakmák Hete” elnevezésű pályaorientációs programsorozat.

Egy svájci vállalkozásnak köszönhetjük a megye első töltőjét

2017.04.09

Az idei év elején, Felsőlajoson a Hungary Aliment Kft. telephelyének bejárata mellé telepítették Bács-Kiskun megye első elektromos autó töltőjét.

Bács-Kiskun megyéből közel 400-an neveztek a 32. Telekom Vivicittá Városvédő Futásra

2017.04.05

A Magyar Telekom és a Budapest Sportiroda szervezésében április 8-án és 9-én megrendezendő futamok rajtja és befutója új helyszínen lesz, a Városligetben. Magyarország 995 településéről neveztek futók az eseményre. Budapestet és Pest megyét nem számítva a legtöbben Fejér megyéből, majd utána közel 400 fővel neveztek Bács megyéből.

Ismét Kiskőrösön találkoznak a traktorlegendák

2017.05.15

2017-ben immár ötödik alkalommal rendezik meg június 2. és 4. között az ország legnagyobb Dutra találkozóját.

Hamarosan teljessé válhat a TOP-nyertesek listája

2017.05.10

Gazdaság

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a megyei kedvezményezettek oldalán felmerülő feladatok ellátásának támogatására információs napokat szervez, melynek első állomásaként május 10-én, Kecskeméten tartottak sajtótájékoztatót.

Fagyi imádók, figyelem: Hétfőn féláron nyalhatunk!

2017.05.07

Gasztrotour

2017. május 8-án ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Kézműves Fagylalt napja. Bács-Kiskun megyében idén is számos fagylaltozó és cukrászda kínálja féláron a finom fagylaltokat.

Milliárdok érkeznek a Bács megyei fejlesztésekre

2017.05.03

A 2014-2020-as uniós ciklusban 87 település 127 pályázata mintegy 16 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül Bács-Kiskun megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

Bács megyei éremeső a Szakma Sztár Fesztiválon!

2017.04.27

Megye

Kihirdették a X. Szakma Kiváló Tanulója Verseny, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2017. évi döntőjének győzteseit. Bács-Kiskun megyéből 12 szakmaterületről 18 tanuló jutott be az országos döntőbe, akik közül kilencen érmekkel térhettek haza az országos versenyről.

Bács megyei középiskolákat is támogat a Hankook

2017.04.26

A prémium gumiabroncsgyártó vállalat ezúttal a Bács-Kiskun megyei műszaki-technikai középiskoláknak is kínál támogatási lehetőséget a HOPP, vagyis a Hankook Oktatási Pályázati Programmal.

Bács megyei diákokért is szoríthatunk a Szakma Sztár Fesztiválon

2017.04.24

2017. április 24-e és 26-a között rendezik meg a X. Szakma Kiváló Tanulója Versenyét, melynek idején Bács-Kiskun megyéből összesen 18 diáknak szurkolhatunk.

Gond van az áramszolgáltatással, zajlanak a mentések is

2017.04.19

Megye

Bács-Kiskun megyében már 31 településen van áramszünet, ez több mint 25 ezer fogyasztót érint. Az áramszolgáltató folyamatosan dolgozik a helyreállításon.

Jövőre kezdődik az új Duna-híd építése

2017.04.18

Kalocsa

A kormányhatározat szerint jövőre elkezdődhet az építés, és 2020 közepére már kész is lehet az új Duna-híd, ami Kalocsa Paks környékét kötné össze.

Újra Stadleré az akasztói stadion

2017.04.15

Stadler József hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy visszavásárolta az akasztói stadiont.

Újabb madárinfluenza-kitörés történt Bács-Kiskun megyében

2017.04.12

Két Bács-Kiskun megyei telepen is kimutatták a madárinfluenzát, így a vírus továbbterjedése érdekében mindkét helyen megkezdték az állatok leölését - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal oldalán.

Könyvtárprogramot hirdetett a NAV

2017.04.11

Az új személyijövedelemadó-bevallási rendszerben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül elkészítette az adózók bevallási tervezetét.

Húsvét után élesítik a traffipaxokat!

2017.04.10

Megye

2017. április 19-én 6 órától másnap 6 óráig egy 24 órás sebességellenőrzéssel próbálják kiszűrni a gyorshajtókat az évek óta ismétlődő európai akció, az úgynevezett Speedmarathon keretében.

Az ellenőrzések fókuszában a húsvéti sonka

2017.04.06

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal most ellenőrzi azokat az élelmiszereket – így a sonkát és más füstölt árukat is –, amelyek az ünnepi asztalra kerülnek.

Csodadoki rajzpályázat szép megyei sikerekkel

2017.04.05

Minden eddiginél több, összesen 118 rajz alkotója kapott elismerést hazai gyermekorvosaink áldozatos munkája, hivatás- és gyermekszeretete előtt tisztelgő Csodadoki Rajzpályázaton.