A központi aszfalt-laboratóriumot és az M44-es autópályát is bejárhatják majd a hallgatók.
Felsőoktatásban tanuló hallgatók jelentkezhetnek az egyedülálló szakmai programra, a Duna Group Szabadegyetemre. Építőmérnök, építész, vízépítőmérnök, geodéta, térinformatikus, gépész és olyan IT területek hallgatóit várják a programra, akik érdeklődnek az infrastruktúra világa iránt.
Teljes mértékben ingyenes – teljes ellátással, szállással – a háromnapos programsorozat, ezért minél hamarabb érdemes regisztrálni, hiszen Szabadegyetem csupán 40 fő számára elérhető.
A három nap során hazánk legjobb szakembereitől hallgathatnak meg a résztvevők előadásokat, sőt, testközelből figyelhetik meg Magyarország legizgalmasabb infrastrukturális kivitelezési munkálatait:
bejárhatják az M44-es autópálya építését és a Duna Aszfalt lakiteleki központi aszfalt-laboratóriumát, illetve a szolnoki Karcagi Gábor Árvízvédelmi gyakorlópályát is.
„Fontosnak tartjuk, hogy a következő generáció számára olyan platformot adjunk, ahol a tudásmegosztásé a főszerep, számunkra ez a Duna Group Szabadegyetem” – mondta el Tóth László, a Duna Aszfalt Zrt. igazgatóságának elnöke hozzátéve: a kezdeményezés célja a fiatalok felkészítése a jövő kihívásaira.
A három nap alatt a résztvevők bepillantást nyerhetnek az infrastruktúra-építés kulisszatitkaiba, miközben értékes kapcsolatokra is szert tehetnek. Amellett, hogy a Duna Group Szabadegyetem az idei évben is a magyar építőipar legizgalmasabb infrastruktúra-projektjeire alapozza programját, központi szerepet kap a digitalizáció és az InfraBIM témaköre, amelyeket gyakorlati szempontból is megismerhetnek a diákok.
„Idén a Duna Group Szabadegyetem origójában a digitális építés, vagyis a high-tech eszközök és technológiák által vezérelt infrastruktúra-fejlesztés áll. Igazán különleges fókuszterület ez és nagyon örülünk, hogy idén nyáron az egyetemistákat is bevezethetjük a jövő elméleteinek jelenkori gyakorlatába” – tette hozzá Szabó Beatrix, a Duna Aszfalt Zrt. BIM divíziójának vezetője.
A Duna Group Szabadegyetem célja, hogy a jövő infrastruktúra-építői már az egyetemi éveik alatt bepillantást nyerhessenek a digitalizált építőipar világába. Augusztusban a Duna Group megmutatja nekik, milyen az út- és hídépítés a digitalizáció korában, high-tech gépeket és technológiákat vonultat fel, valamint bevezeti a diákokat a 3D-modellek, drónok, fenntarthatósági szempontok, technológiai újdonságok és kivitelezési eljárások világába – mindezt terepen, a gyakorlatban.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.