2024.10.11, Péntek
Az évtized egyik legjelentősebb építési beruházását adták át a Duna felett

Az évtized egyik legjelentősebb építési beruházását adták át a Duna felett

magyarepitok.hu

2024.06.07. 11:01

Kereken három év alatt készült el a Duna Aszfalt generálkivitelezésében a közel 1 kilométeres Duna-híd Paks és Kalocsa között, amelynek most a legfőbb mérföldköveire is visszatekintünk.

Foktő térségében június 6-án átadták a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében megépült, Tomori Pálról, a mohácsi csatában a magyar hadakat vezető érsekről elnevezett Kalocsa-Paks Duna-hidat, valamint a híd forgalmát lebonyolító, M6-os autópálya és Kalocsa között megépült 512-es utat. A Duna Aszfalt megbízásából a híd kiviteli terveit a CÉH Zrt. és Pont-TERV Zrt., míg az útterveket az UTIBER Kft. készítette el.

A fejlesztés az eddigieknél jelentősen rövidebb közúti összeköttetést teremt a Duna által határolt két kistérség között. A korábbi 40-50 percről hozzávetőlegesen 15 percre csökken a Kalocsa és Paks közötti menetidő, Kalocsától pedig nagyjából 40 perc alatt lehet eljutni az M6-os autópályáig.

Szintén a projekt részét képezte, hogy a fent említett 512-es útra merőlegesen, egy több mint 10 kilométeres, kétsávos közútként - a fenti térképen 5124-es jelű út - , új nyomvonalon megépült a Gerjent Pakssal összekötő közlekedési folyosó, amelyet tavaly májusban adtak át.

 


Ezek voltak a projekt legfőbb eseményei

Az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtökön lezárult beruházásában egy 946,2 méter hosszúságú, 10 támaszú építmény jött létre, amelynek kivitelezése 2021 júniusában rajtolt el. Lapunk folyamatosan követte a projektet, így azt is megírtuk, amikor 2021 októberében bekerült a mederbe az első kéregelem, majd azt is, amikor egy évre rá elkezdődött a híd szabadszerelése. Arra is külön cikket szántunk, hogy bemutassuk, hogyan használták a PERI egyedi tervezésű zsaluzókocsijait a feszített-függesztett mederhíd szabad szereléses módszerrel lezajlott építkezéséhez.

Újabb mérföldkő következett 2023 áprilisában: az építmény ekkor elérte a legmagasabb pontját, majd idén januárban írhattuk meg, hogy teljessé vált a pályalemeze. Ezt követően márciusban a hagyományos hordógurításra is sor került, legutóbb pedig már a májusi próbaterhelésekről is beszámolhattunk.

 

 

Délre érkeznek a beruházások, ehhez kell az infrastruktúra is

Az eseményen felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a Kalocsát Pakssal összekötő új híd egy összetett, átgondolt, hosszú távra szóló országfejlesztési, országépítési terv része.

A kormányfő kiemelte:

a kormány feltett szándéka, hogy a Zalaegerszeg-Székesfehérvár-Kecskemét-Debrecen tengelyvonaltól délre minél több beruházást, ipari vállalkozást, vagyis gazdasági erőt telepítsenek, ehhez pedig utakra és hidakra van szükség.

A Szerbia felé vezető logisztikai kapcsolat ugyanúgy fontos, mint a paksi atomerőmű óriásprojektje

Fontos lépése lesz a folyamatnak, hogy a Szerbiából érkező forgalmat és nyomában a logisztikai központokat, beruházásokat, a termelési egységek egy jelentős részét átterelik ebbe a térségbe, hogy ezzel bekössék Paks és Kalocsa környékét egy gyorsan fejlődő régióba - derült ki a szavaiból.

Orbán Viktor kitért arra is: az ország legfontosabb stratégiai jellegű beruházásaiból kettő is ezen a környéken épül: Pakson lesz az új atomerőmű, és Kalocsától nem messze halad majd el a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami ennek a magyar országépítési programnak az egyik legfontosabb építőköve.

 

 

Az ünnepségen Filvig Géza, Kalocsa polgármestere úgy fogalmazott: az új híd nagy segítség lehet Kalocsa és a térség "gazdasági motorjainak felpörgetésben". Elmondta, a Paks 2 megépítéséről szóló döntés egyértelművé tette, hogy Kalocsa térségét be kell kapcsolni a beruházásba.

 

 

Szabó Péter, Paks polgármestere beszédében azt hangsúlyozta, hogy a híd a paksiak és a térségben élők számára is a fejlődés lehetőségének biztos záloga. Rámutatott: a fejlesztés nemcsak településeket, térségeket köt össze, hanem kiemeli azt, hogy Paks immár négy évtizede valódi hídszerepet tölt be, hiszen az itt megtermelt villamos energia csaknem 50 százalékban működteti és összeköti az ország üzemeit, háztartásait és közintézményeit.

 

 

 

Galéria

AktuálisKalocsapakshídépítésPeri Kft.Duna Aszfalt Zrt.Utiber Kft.Építési és Közlekedési MinisztériumDuna GroupCÉH Zrt.Pont-Terv Zrt.