A nyomozó hatóság az akció keretében külföldről származó járművek okiratait vizsgálta, amelynek során három esetben közokirat-hamisítás bűntett gyanúja merült fel.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közlekedési hatóságának kezdeményezése alapján a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2022. augusztus 29. napján rendőri akciót hajtott végre a közlekedési hatóság kecskeméti járműműszaki vizsgálóállomásán.
A nyomozó hatóság az akció keretében külföldről származó járművek okiratait vizsgálta, amelynek során három esetben közokirat-hamisítás bűntett gyanúja merült fel. A magyarországi forgalomba helyezés engedélyezésének kezdeményezése során márkaképviseleti igazolás, külföldi műszaki vizsgálati bizonyítvány és tulajdonjogot igazoló okirat meghamisításának gyanúja alapján az érintett járművek dokumentumait a nyomozó hatóság a szükséges intézkedések megtétele céljából a helyszínen lefoglalta.
Amennyiben beigazolódik a közokirat-hamisítás gyanúja, a bűntett elkövetőjére 3 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága és a Kecskeméti Rendőrkapitányság együttműködésének egyik kiemelt célja a külföldi járművek forgalomba helyezése, valamint a műszaki vizsgálatok során esetlegesen felmerülő bűncselekmények felderítése és visszaszorítása, amelyre a jövőben is fokozott figyelmet fordítanak.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.