Idén már 8. alkalommal rendezi meg a Fehértavi Darvadozás – a madárvonulás dél-alföldi ünnepe elnevezésű népszerű rendezvényét a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. 2019. november 9-én a Szegedi Fehér-tónál várják az érdeklődőket, ahol több helyszínen párhuzamosan zajlanak majd a családi programok, melyek a délutáni darubehúzással zárulnak.
Az ősz természeti látványossága a darvak ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a Szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság több daruleső túrát is szervez ebben az időszakban, a Fehértavi Darvadozás azonban több ennél. November 9-én változatos programokkal várják a családokat a rendezvényközpontban, a szatymazi Postakocsi Csárdánál. Állatbemutató, játszóház, kézműves foglalkozások, lovaskocsizás, madárgyűrűzési bemutató is színesítik a napot. 15:00 órakor Sándorfalváról indul a darunéző túra, amikor megtekintjük a Fehér-tó napnyugta előtti darumozgalmát.
Programok:
6:00 Hajnali túra a Fehér-tóhoz. Találkozó és indulási helyszín: Sándorfalva, Macskási gyep
7:00-13:00 Programok a Szalakóta Látogatóközpontban (Sándorfalva): madárgyűrűzés, szakvezetéses túrák, játszóház, vetélkedő. Szervező: MME Csongrád megyei csoport
8:00-13:00 Kisvonatozás a Fehértavi Halvasúton. A Fehértói Halászcsárdától minden egész órakor indul kisvonat a KNPI Kutatóházig, ára 1000 Ft/fő.
9:00-15:00 Programok a Postakocsi Csárdánál (Szatymaz): játszóház és kézműves foglalkozás, természetrajzi előadás a darvakról, helyi termék bemutató, a Szegedi Vadaspark bemutatkozása, lovaskocsizás. (A lovaskocsizás ára 200 Ft/fő.)
11:00 Bemutatkozik Samu, a KNPI méreg- és tetemkereső kutyája
12:00 Gyermekrajz pályázat eredményhirdetése
13:00 Tóth Gábor vadállat-bemutatója
15:00 Daru búcsúztató – a darvak esti behúzásának megtekintése szakvezetőkkel. Indulás: Sándorfalva, Macskási gyep
18:00 Fotós futam eredményhirdetés és vetítés a nap képeiből (Postakocsi Csárda)
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.