Hétfőn Kecskeméten – hosszú-hosszú évek után először – élvonalbeli futsal mérkőzést láthattak a szurkolók. Az SG Kecskemét Futsal a Nyírgyulaj gárdáját fogadta a Messzi István Sportcsarnokban. Az összecsapás négygólos döntetlent hozott.
A nyírségiek rutinos első osztályú alakulatnak számítanak; 2015 óta szerepelnek az NBI-ben, tavaly az 5. helyen zártak.
A találkozó első helyzetét a kecskemétiek alakították ki, Kovács József lövését hárította a vendég kapus, majd a túloldalon Tombácz Róbertnek is be kellett mutatnia egy védést. A 4. percben aztán megszerezte első élvonalbeli gólját a Kecskemét; Maczelka Gábor szögletét Rutai Balázs zúdította kapásból a felsőbe, 1-0. Lendületben maradtak a hazaiak, Tombácz előreívelését Kovács csúsztatta centikkel a kapu mellé. Ezt követően két nagyobb helyzetet is kihagytak a vendégek, vezetőedzőjük időt is kért. Négy perccel a félidő vége előtt Koós Károly is időt kért, miután a kezdeti mezőnyfölényük mérséklődött. Jó hatással volt a játékmegszakítás a hírös városiakra, újra ők uralták a pályát, de a legnagyobb ziccerükből Rutai ezúttal nem talált be, így maradt az egygólos különbség.
A második játékrész rögtön egy nyírgyulaji kapufával indult, majd Tombácz óriási ziccert hárított. A 25. percben ismét a kapufa mentette meg a kecskemétieket, utána a fordulásból Móra Viktor lövése akadt el Pallai Gáborban. A hazaiak hősiesen védekeztek, többször is a gólvonalról mentettek, ám Vass Ottó okos gurítása ellen nem volt ellenszer, 1-1. Ezt követően beindult az adok-kapok: Rutai Balázs egy tanári kontratámadást váltott gólra, 2-1, de szinte a középkezdésből újra egalizált a Nyírgyulaj Fekete Viktor révén, 2-2. A 34. percben a kapufa ismét a Kecskeméttel volt (már negyedszer), az ellentámadás során viszont Dobosi Zsolt volt balszerencsés. A következő percekben ordító helyzetek maradtak ki egymás után egyik, illetve másik oldalon, a feszültség csak fokozódott, de gól már nem született. A vége: 2 – 2.
Koós Károly (Kecskemét): – Nagy boldogság számunkra, hogy az első mérkőzésünkön sikerült pontot szerezni. A Nyírgyulaj bizonyította, hogy nagyon jó csapat, ráadásul az idegenlégiósaik nem is játszottak. Szívvel, hittel, akarattal próbáltuk kompenzálni a tudásbeli különbséget, ami sikerült is, úgyhogy azt gondolom, hogy rászolgáltunk az egy pontra.
Lovas Norbert (Nyírgyulaj): – Úgy gondolom, reális eredmény született, hiszen mi mindent kihagytunk, a Kecskemét meg azt játszotta, amit kell. Lelkesek voltak, amely mellé egy nagyon jó kapusteljesítmény is párosult a hazaiak részéről. A meccs képét nézve igazságos a pontosztozkodás, de egyértelmű, hogy a Kecskemét jobban örül, mint mi.
SG Kecskemét Futsal – Nyírgyulaj KSE 2 – 2 (1 – 0)
Férfi futsal NB I., 1. forduló
2019. augusztus 26., hétfő
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezette: Zimonyi Péter. Asszisztensek: Kiss Gergő, Apkó Tamás
Gólszerzők: Rutai (5., 29.), illetve Vass (29.), Fekete (30.)
A Kecskemét következő mérkőzését Csömörön rendezik, Koós Károly fiai augusztus 30-án a Rubeola FC vendégei lesznek.
Forrás: kesport.hu
Két helyszínen, öt épületét újítja fel a Kaposvári Szakképzési Centrum. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint az intézmény Pázmány és Virág utcai iskoláit, tornatermeit és tanműhelyét korszerűsítik.
Hatalmas középítkezések és óriási volumenű lakóépületfejlesztések után családi házaknál is hasznosítja gyártókapacitását a Bayer Construct Zrt.