Világszerte milliók életét keseríti meg a parlagfű okozta allergia. Magyarországon több mint kétmillióan szenvednek a tünetektől, továbbá a mezőgazdaságban gyomnövényként közvetlenül is gondot jelent, irtása éppen ezért fontos, és törvény szerint kötelező is.
A parlagfű elleni védekezés az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége, amely alapján a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, majd ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartani. Ettől az évtől már – naptári időszaktól függetlenül – mindenkinek, egységesen meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbójának kialakulását.
A hatóságok feladata, hogy – amennyiben a tulajdonos nem tesz eleget a kötelezettségének – a mulasztók költségén elrendeljék az ún. közérdekű védekezést, emellett növényvédelmi bírságot is kiszabhatnak.
Belterületen a jegyző, külterületen az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi hatósága köteles eljárást indítani azokkal szemben, akik nem tettek eleget a parlagfű-mentesítési kötelezettségüknek.
A növényvédelmi bírság kiszabására a növény- és talajvédelmi hatóság jogosult, ezért a közérdekű védekezés elrendelését követően a jegyző az ügyben keletkezett iratokat továbbítja az eljárásra jogosult hatóságnak. A növényvédelmi bírság alapja a parlagfűvel fertőzött terület nagysága. A bírság mértéke belterületen és külterületen is egyaránt 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed. Amennyiben a védekezéssel kapcsolatban felmerült költségek, illetve a növényvédelmi bírságot nem fizetik ki határidőn belül, az köztartozásnak minősül, így annak behajtásáról az állami adóhatóság gondoskodik.
A parlagfűvel fertőzött terület lehet mezőgazdasági kultúrnövénnyel borított, nem mezőgazdasági terület (elhanyagolt telkek, építési területek), vagy nem művelt, elhanyagolt szőlők, hétvégi kertek, zártkerti ingatlanok, valamint a vonalas létesítmények (utak, vasút) melletti sávok.
Amennyiben parlagfűvel szennyezett területeket észlel, bejelentését megteheti a [email protected] e-mail címen.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.