A kivitelezés a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. közös munkájával valósul meg.
Megújul a XVI. kerületi Bökényföldi út és a Cinkotai út egy-egy szakasza. A Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából és finanszírozásában a munkálatokat Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft. végzi. A rekonstrukció a XVI. kerületében található Bökényföldi út - Rákosligeti határút/Újszász utca - Cinkotai út közötti, valamint a Cinkotai út Rákosligeti határút – Nógrádverőce utca közötti szakaszát érinti.
A munkálatok megrendelője a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., amely az útszakasz tervezését 2013-ban kezdte meg, az útépítési és mélyépítési munkálatok pedig 2018. október 26-án kezdődtek el. A Bökényföldi út - Rákosligeti határút - Cinkotai út kivitelezésére vonatkozó ajánlati felhívás 2018 elején jelent meg.
A teljes útfelújítás hossza 4,5 kilométer, amit a konzorciumi tagok 50-50 százalékban osztottak fel egymás között. A konzorcium vezetője a Colas Út Zrt., a teljes projekt viszont több alvállalkozó egyidejű bevonásával valósul meg.
„Az útfelújítás célja a jövőbeni forgalomnövekedés figyelembevétele mellett egy tartós, időtálló és biztonsággal használható útpálya építése” - mondta Beregszászi Zsolt, a HE-DO Kft. vállalkozás vezetője. „A felújítandó utakon halad át Kelet-Pest tehergépjárműforgalmának nagy százaléka, illetve a Cinkotai autóbusz garázs teljes forgalma” – tette hozzá. „A pályaszerkezet állapota az elmúlt években a jelentős forgalmi terhelés miatt nagyon leromlott, viszont a felújítási munkák végeztével gyorsabb és biztonságosabb áthaladás biztosítható a forgalomban résztvevők számára” – magyarázta Beregszászi Zsolt.
A Bökényföldi út - Rákosligeti határút - Cinkotai út felújításán túl a kivitelezők feladata:
A nettó 1,6 milliárd forintos útfelújítási munkálatok várhatóan idén ősszel fejeződnek be.
Előzmények:
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.