A kormány kiemelt szándéka, hogy támogassa a megalapozott pénzügyi döntésekhez elengedhetetlen lakossági ismeretek fejlesztését – hangsúlyozta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár az „Okosan a pénzzel!” honlap bemutatásakor. Hozzátette: az egyszerűen kezelhető, közérthető és áttekinthető oldal hatékony segítséget nyújt a mindennapijainkat érintő pénzügyi kérdésekben.
A Pénzügyminisztérium saját fejlesztésű honlapja a közigazgatás területén egyedülállónak számít, hiszen egy ilyen egységes, releváns pénzügyi információkat tartalmazó felület hiánypótlónak számít – jelentette ki Balogh László. Kiemelte: az oldal felépítése teljes mértékben felhasználóbarát, amely így minden korosztály számára biztosítani tudja a szükséges ismereteket. A szakmai tartalom kialakításában a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő kormányzati stratégia együttműködő partnerei vettek részt, többek között a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, az Állami Számvevőszék, illetve az oktatásért és az innovációért felelős minisztériumok. A szektor számos érdekképviseleti szerve ugyancsak közreműködött, hogy változatos témakörökben legyenek elérhetőek információs és segédanyagok, rövid magyarázó videók.
Nemzetközi és hazai felmérések is egyöntetűen azt mutatják, hogy a lakosság csupán kis része van tisztában az alapvető pénzügyi fogalmakkal, kevésbé tájékozottak a hitelfeltételek útvesztőiben, valamint az elérhető banki szolgáltatásokkal kapcsolatban – ismertette Balogh László. Rámutatott: beszédes adat az is, hogy a magyar háztartásoknak csak az ötöde készít rendszeres kiadásairól és bevételeiről családi költségvetést. A szaktárca ezen a téren is igyekszik segítséget nyújtani, a weboldalon ugyanis – a különféle megtakarítási formák bemutatása mellett – egy kalkulátorral könnyen és gyorsan elkészíthető a háztartás éves költségvetése. Kevesen tudják azt is, hogy a pénzügyi termékek összehasonlítása révén ki tudjuk választani az egyénileg legmegfelelőbbet, és így komoly összegeket lehet megtakarítani. A fiatalabb korosztályok is nyugodtan böngészhetnek, hiszen a játékok és tesztek mellett rövidfilmek segítenek az ismeretek elsajátításában – tette hozzá a helyettes államtitkár.
A honlap a http://www.okosanapenzzel.hu/ címen érhető el.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.