2024.04.20, Szombat

Nagykőrös nyerte a Virágos Magyarország országos környezetszépítő versenyt

nagykoros.hu

2018.11.16. 21:06

Nagykőrösön került megrendezésre a Virágos Magyarország országos környezetszépítő verseny 25. jubileumi díjátadó gálája november 16-án, pénteken. A jubileumi kisfilm levetítése után először dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere mondott köszöntője, majd dr. Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának beszéde következett.

Hirdetés

Ezt követően a díjak átadására került sor. Idén Nagykőrös városa kategóriájában az első helyet, a fődíjat nyerte meg, Nagykőrös lett így az egyik legvirágosabb és legszebb magyar település 2018-ban. Dr. Czira Szabolcs polgármester a jövő évi Entente Florale Europe versenyen való részvételre szóló felkérő levelet is átvehette, így jövőre Nagykőrös is részt vehet a kiemelt jelentőségű nemzetközi versenyen. Ez hatalmas megtiszteltetés, hiszen a városban olyan jelentős várostörténelmi jelentőségű fejlődés valósult meg, hogy méltónak találták arra, hogy egy magas rangú nemzetközi szakmai zsűri is érkezzen jövőre Nagykőrösre.

 

A Virágos Magyarország országos környezetszépítő verseny fő zsűrijének nagyon elnyerte tetszését a folyamatosan fejlődő és megújuló Nagykőrös, a kiváló szakemberek az alábbi méltatást tették Nagykőrösről: „A 650 éves alföldi mezőváros néhány év alatt következetes tervezéssel és ütemezett, magas színvonalú kivitelezéssel teljesen átalakította zöldfelületeinek arculatát, a régi faállomány megújult, a zöldfelületek új funkciókkal bővültek. A nagyvonalú, esztétikailag értékes, szakmailag meglapozott megoldások elismerést váltanak ki a helyi lakosságból és a látogatókból egyaránt. Megtartva a barokk, klasszicista építészeti örökségét, e téren is folyamatos a megújulás. Természetes értékekben is bővelkedik, védettek a város határaiban álló alföldi tölgyerdők. Kiemelkedő színvonalú fejlesztései a Szabadság tér és környezet, mind a főutca, a főtér, a Hősök tere és a Cifrakert, a Csónakázó tó és környezete. A város központi területeinek átalakításában Arany János életművének állomásai kiemelkedő fontosságúak.”

Polgármesteri Kabinet

AktuálisnagykőrösVirágos Magyarország