Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a havazás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a havazás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon.
Az Útinform honlapján található helyzetjelentés szerint a középső országrészben váltakozó intenzitással havazik, több helyen havas eső esik. A nyugati-délnyugati területeken már inkább a hószállingózás, míg Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében inkább az eső a jellemző. A havazással érintett területeken a frissen lehullott hó mennyisége eléri az 1-4, Baja környékén az 5-10 centimétert.
A gyorsforgalmú utak, a fő és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek, nedvesek, az ország keleti részén vizesek. Elszórtan, főleg Zala, Vas, Baranya Pest és Bács-Kiskun megyében, továbbá Nyékládháza és Polgár környékén latyakos, hókásás a burkolat a fő és mellékutakon.
A látási viszonyok országszerte megfelelőek, csak Vasvár, Zalaegerszeg, Keszthely és Szigetszentmiklós térségében közepesek. Fonyód környékén ködfoltok nehezítik a közlekedést.
Az OKF tájékoztatása szerint az időjárás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon, és elzárt települések sincsenek.
A mintegy 1,2 milliárd forintból megépített 1700 négyzetméteres csarnok a harmadik abban a fejlesztési programban, amelyben 17 helyszínen épülnek hasonló létesítmények.
A szlovák oldali Kis-Csallóköz szigetet a magyar oldali Szigetközzel összekötő híd 2024-ben készül el és része lesz az EuroVelo 6 kerékpáros útvonalnak.