2020.10.29, Csütörtök

2017

„Emlékezünk, és azt mondjuk: soha többé ilyet!”

2017.02.26

1947-ben február 24-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja legyen. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából Kecskeméten a Városházával szemben lévő kopjafánál rendeztek megemlékezést a Kereszténydemokrata Néppárt Bács-Kiskun megyei és kecskeméti szervezetei.

Ötödik alkalommal báloznak a vendéglátósok

2017.02.23

2017. február 26-án, vasárnap ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Vendéglátós Bál Kecskeméten a Hotel Három Gúnárban.

Megtartotta alakuló ülését a Pallasz Athéné Egyetem konzisztóriuma

2017.02.22

Az alakuló ülést megelőzően ünnepélyes keretek között Szabó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatás- és Kutatásstratégiai Főosztály vezetője adta át a konzisztóriumi tagok megbízólevelét. Az öttagú stratégiai tanácsadó testület tagjai elnökként Csizmadia Norbertet választották meg. A testület az első ülésén elfogadta az ügyrendjét és munkatervét.

A tanulás megfiatalítja a lelket! – Új tanév indul a Harmadik Kor Egyetemén

2017.02.20

2017 márciusában új tanévvel folytatódik a Kecskeméten és környékén élő nyugdíjasok számára meghirdetett Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű két féléves szabadegyetemi program. Február 20-án a tanév ünnepélyes megnyitójának ezúttal is a kecskeméti Városháza díszterme adott otthont.

Kecskemétre is ellátogat a Hangszert a kézbe programsorozat

2017.02.17

Kecskemét

2017. február 28-án Hangszert a kézbe címmel hónapokig tartó nagyszabású, interaktív zeneoktatási roadshow indul. A sorozat Kecskemét mellett hat másik várost is érint. Az esemény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Kevesebb bort és drágább szőlőt hozhat a januári tartós fagy

2017.02.14

A kemény januári fagy miatt jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés. A károsodás az idei bor minőségét nem veszélyezteti, azonban a gazdáknak mennyiségi kárt jelent. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) mind a szőlő felvásárlási árának, mind a borok árának emelkedésére számít 2017-ben.

Ismét Bugacon indul a magyar tereprali-bajnokság

2017.02.13

Immár harmadik alkalommal kezdi az évet Bugacon a magyar tereprali bajnokság és a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) mezőnye a március 24-26-i hétvégén. A rangos nemzetközi mezőnyre több mint háromszáz kilométernyi szakasz vár, és a tavalyi évhez hasonlóan Európa legjobb motorosai idén is csatlakoznak hozzájuk.

Várossá válása 31. évfordulóját ünnepelte Bácsalmás

2017.02.08

Bácsalmást 31 évvel ezelőtt nyilvánították várossá. 2017. január 31-én a városévforduló megemlékezésének alkalmából ünnepséget tartottak a Bácsalmási Kulturális Központban.

15 év után újra Bolond lakodalom lesz Kiskunmajsán

2017.02.07

A kiskunmajsai népszokás szerint farsangkor a tuskóhúzással egybekötött lakodalmas játék – az úgynevezett „bolond lakodalom” volt a jellemző. 2017. február 11-én 17.00 órától ezt a népszokást elevenítik fel Kiskunmajsán a Kultúrházak éjjel – nappal című országos rendezvénysorozathoz csatlakozva.

A tudás iránti vágyakozás az idősebbeket is megilleti! – Oklevél átadás a Harmadik Kor Egyetemén

2017.01.20

Végéhez ért a Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű két féléves szabadegyetemi program harmadik tanéve. Ennek eredményeképpen január 20-án, délelőtt ünnepélyes keretek között kapták meg elismerő okleveleiket a programban részt vevő, Kecskeméten és környékén élő nyugdíjasok a kecskeméti Városháza dísztermében.

Csupán 21 elektromos autó töltők kiépítését tervezik Bács-Kiskun megyében

2017.01.19

December végén a vártnál kisebb érdeklődés mellett zárult az önkormányzatok számára kiírt, elektromos autó töltők telepítésének finanszírozását támogató pályázat.

Újra jön a Kecskeméti Sportnap!

2017.01.18

Ismét a szórakozás és az ünneplés napja lesz 2017. január 21-e, hiszen ezen a napon kerül megrendezésre a Kecskeméti Sportnap, mely továbbra is fontos értékeket ad hozzá a város sportéletéhez.

A félegyházi rászorulókon is segít a „Szabadfogas mozgalom”

2017.01.11

Magánszemélyek kezdeményezésére Kiskunfélegyháza is csatlakozott az országos „Szabadfogas mozgalomhoz”. A mozgalom célja, hogy a hidegben fagyoskodó rászorulók számára meleg kabát és öltözék álljon rendelkezésre.

Februárban jön a palacsinta imádók rendezvénye

2017.01.10

Kecskeméten egy különleges gasztronómiai program szerveződik a palacsinta köré 2017. február 18-án a belvárosban, a Hirös Agóra előtti területen. A Palacsinta Fesztivál vár mindazokra, akik szeretnének egy teljes napot eltölteni a palacsinták világában.

Rekorddal kezdte, és igen intenzívnek látja a 2017-es évet a Merkbau

2017.01.10

Kiskunhalas

A kiskunhalasi magasépítő cég évzáró-évnyitó ünnepségén csupa jó hír hangzott el. A társaság túlteljesítette tavalyi forgalmi és eredmény-terveit, 2017-re kapacitásbővítést, fejlesztéseket tervez, és komoly árbevétel-növekedésre lát lehetőséget.

Fuss velünk te is 1848 métert a Kutyakaparó Futófesztiválon!

2017.02.24

Életmód

Kocsér község lakossága, önkormányzata és ifjúsága igyekszik méltón módon ápolni nemzeti hagyományaikat és helyi értékeiket. Ennek érdekében immár harmadik alkalommal rendezi meg a község Önkormányzata a Kutyakaparó Futófesztivált.

Megszűnt egy tucat közigazgatási illeték és díj

2017.02.23

2017. február 21-én több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj eltörléséről döntött a parlament a kormány javaslatára.

Kecskeméti diákok által épített autókkal indul a 2017-es AutoMobil és Tuning Show

2017.02.21

2017. március 24-én Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás megnyitójával veszi kezdetét az AutoMobil és Tuning Show a budapesti Hungexpo G pavilonjában. A tárlat a mai és a régebben élt feltalálók, mérnökök, tervezők alkotásait mutatja be.

Nem lehet kérdéses az ápolási szakmában dolgozók megbecsültsége

2017.02.19

2017. február 19-e a Magyar ápolók napja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepséget Budapesten, ahol az egészségügyért felelős államtitkár elmondta: Az idei évtől egyetemi képzésben (MSC) részesülhetnek a diplomás egészségügyi szakdolgozók, valamint háromezer ápolónak tanuló kap ösztöndíjat.

Májusra helyreállhat a hízottbaromfi-termelés

2017.02.16

A Bács-Kiskun megyei állattelepeken a nagy hideg miatt csak most tudják befejezni az elrendelt fertőtlenítést, és most indulhat meg ismét a termelés.

Kecskeméten járt az izraeli nagykövet

2017.02.14

Kecskemét

Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia 2017. február 13-án, a városházán fogadta Izrael Nagykövetét, Yosef Amrani-t.

Idén is programok garmadájával érkezik a Házasság Hete

2017.02.12

Ma kezdődött el a Házasság Hete országos programsorozat. Bács-Kiskun megyében is több előadással és kulturális programmal irányítják a figyelmet a házasságra, és a család fontosságára az elkövetkezendő napokban.

Idén is kipróbálhatják magukat pilótaként a diákok a Kecskeméti Repülőbázison

2017.02.07

2017. május 16-19. között Iskolások Hete címen nyílt hetet tart általános- és középiskolás, valamint felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjai számára az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. Ez évben is látványos bemutatókkal és sokszínű programokkal várja vendégeit a kecskeméti repülőbázis.

Borjour 2017: Négy Kunsági borászat is részt vesz az év legnagyobb borkóstolóján

2017.01.30

Gasztrotour

2017. február 11-én rendezik hazánk legnagyobb borkóstolóját Budapesten. A Kunsági borvidéket négy borászat képviseli majd a Borjour Magnum elnevezésű rendezvényen.

Már az idén piacra dobhatják az első védjegyes halakat

2017.01.19

A halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelése érdekében Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén dolgozik a szaktárca.

Educatio 2017: Kecskemét jövője a tét!

2017.01.19

A mai napon nyílik meg az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás Budapesten. A rendezvény szombatig tart, és a közel 200 kiállító között ott van a Pallasz Athéné Egyetem standja is. Az egyetem Kecskemét városával és duális partnereivel együtt vesz részt az idei szakkiállításon.

Kiépítették a megye első elektromos autó töltőpontját

2017.01.16

Felsőlajoson egy helyi cég telephelye előtt készült el Bács-Kiskun megye első elektromos autó töltője. Érdekesség, hogy a töltő nem egy nagy kereskedelmi lánc vagy közműszolgáltató finanszírozásában jött létre.

Munkához látott a megye új jegyzője

2017.01.11

Megye

2017. január 1. napján megkezdte munkáját a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal új jegyzője: dr. Kovács Endre Miklós.

Hárman a megyénkből továbbra is esélyesek az Év Agrárembere díjra

2017.01.10

A harmadik szakaszához is elérkezett „Az Év Agrárembere kitüntető díj” versenye. Bács-kiskun megyét a jelenlegi fázisban még három szakember képviseli. Szavazni egészen január 31-éig lehet.

Rangos elismerésben részesült a kecskeméti Európa Jövője Egyesület alapítója

2017.01.08

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány nemrég közzétette a Magyar Kultúra Lovagja 2017. évi elismerésének különböző fokozatait és a díjazottak névsorát. Elismerésben részesült többek között az Európa Jövője Egyesület alapítója: Farkas Gábor Mátyás, aki „A közművelődés és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséért” kifejtett több évtizedes munkájáért kap díjat.