2024.03.29, Péntek

Kecskemét

Kecskemét egyes részein is elérhető már a Magyar Telekom 5G szolgáltatása

2020.08.27

Megye

Több tucat új állomás bekapcsolásával már 23 településen érhető el a Magyar Telekom ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatása.

Visszatér a Kecskeméti járásba a mobilizált ügyfélszolgálat

2020.08.17

Megye

Augusztus 17. és augusztus 28. között a kormányablakbusz ismét szolgálatot teljesít a Kecskeméti járásban.

Ügyfelek igénye alapján építik az energiahálózatot Kecskeméten

2020.08.12

Kecskemét

A munkák idején időszakos áramszünet lesz augusztusban Kecskeméten több utcában.

Teljessé vált a kecskeméti autópálya-kapcsolatot négysávosító projekt

2020.08.05

Megye

A megyeszékhely gyorsforgalmi bekötéséhez egy 5,7 kilométeres útszakaszt bővített a Duna Aszfalt az 54-es főúton.

Kecskeméten a férfi kosárlabda-válogatott, Ivkovics hosszabbított

2020.08.04

Kecskemét

Kecskeméten edzőtáborozik a héten az Európa-bajnoki selejtezők folytatására készülő férfi kosárlabda-válogatott.

Jelentős fejlesztést kap a kecskeméti katonai repülőtér a KÉSZ Csoport munkájával

2020.07.28

Megye

Többek között 22,5 ezer négyzetméteres átfegyverző zónát és jégtelenítő állomást alakítanak ki.

Megújult a kecskeméti közlekedés: Delta-szoftver könnyíti az utasok életét

2020.07.23

Kecskemét

Az új rendszer a Kecskeméti Közlekedési Kft. egyedi igényeire szabva készült el azzal a céllal, hogy a városi tömegközlekedést használók kényelmét szolgálja. Az utasok ezentúl pontosabb tájékoztatásra és kevesebb csúszásra számíthatnak.

Megkezdődik a hibrid autómodellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban

2020.07.22

Kecskemét

A Mercedes-Benz folyamatosan bővíti a Plug-in Hybrid hajtással rendelkező EQ Power kínálatát. A vállalat kompaktautó-családjának két hibridmodelljét, a CLA 250 e Coupét és a CLA 250 e Shooting Brake-et is kizárólag Kecskeméten kezdték gyártani. Az első autót egy magyar tulajdonos várja. A Mojave-ezüst metál színű CLA 250 e Coupét dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezette le a gyártószalagról Kecskeméten.

Hétszáz gyereket fogadnak az Egyszülős Központ napközis táborai

2020.07.17

Kecskemét

A reggel hét órától késő délutánig tartó táborokat Budapesten, Veszprémben és Kecskeméten szervezik meg, azokban naponta ötven gyermek vesz részt. A tábor célja, hogy az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek is minél nagyobb biztonságban érezhessék magukat.

Sebességet vált a kecskeméti Auchan

2020.07.10

Kecskemét

Július 14-étől önkiszolgáló pénztárakkal várják a vásárlókat. Egyelőre bankkártyás fizetésre lesz lehetőség, de a jövő év folyamán további bővítés is szerepel az áruház tervei között. Ezek az új eszközökkel még a nagykosaras vásárlók is kényelmesen, kevés érintéssel, egyszerűen és biztonságosan fizethetnek.

Intelligens üzemet fejleszt az ESZO Kft. vezette konzorcium Kecskeméten és Ercsiben

2020.07.08

Kecskemét

A 2022 végén záruló projekt eredményeképpen felállítanak egy innovatív vállalati üzleti modellt, a gyármodellt, amely alapján létrejön az intelligens üzem ipar 4.0-ás informatikai háttérrel.

Elismeréseket adtak át a kecskeméti kórház dolgozóinak a Semmelweis-napon

2020.07.03

Kecskemét

A járványügyi helyzet miatt ezúttal kültéren, a kórház udvarának az ambulancia előtti részén tartották meg a hagyományos rendezvényt.

3D-nyomtatás is lehetséges a KÉSZ Csoport techshopjában

2020.06.25

Megye

A vállalatcsoport kecskeméti techshopjába diákok látogattak el, ahol testközelből pillanthattak be a robotika és a 3D-s technológia világába.

Kórházfejlesztések indulnak az ország keleti felén: 8 városban építkeznek

2020.06.22

Megye

Baja, Eger, Fehérgyarmat, Gyula, Kecskemét, Mátészalka, Nyíregyháza és Salgótarján kórházaiban is kiválasztották a kivitelezőt egy átfogó program projektjeihez: a Ke-Víz, a Proszerv, a Gomép és a BaHu Bau végzik el a munkákat.

Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldások kidolgozására nyert támogatást a Zöldségmag Kft.

2020.06.17

Aktuális

Vegyszermentes zöldségtermesztési megoldásokat dolgozott ki a budapesti székhelyű Zöldségmag Kft, a csaknem 535 millió forintos beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert, mintegy 294 millió forint támogatásból, 147 millió forint hitelből és több mint 93 millió forint önerőből finanszírozták - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

A nyugállományú katonáknak is meg kell ismerniük a honvédelmi programot

2020.08.26

Megye

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a kecskeméti repülőbázison a nyugállományú katonáknak és honvédségi alkalmazottaknak tartott előadást a haderőreformról.

Elkezdődött a Zöld Busz Program

2020.08.15

Kecskemét

A következő tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra.

A Duna Aszfalt már kilencedik éve támogatja a kecskeméti kosárlabdát

2020.08.11

Megye

Az építőipari vállalat számára szintén fontosak azok az értékek, amelyeket a kecskeméti csapat képvisel: társadalmi szerepvállalás, elkötelezettség, jótékonykodás.

Vihar okozott károkat Bács-Kiskun megyében

2020.08.05

Megye

A károk leginkább Soltvadkert, Bócsa, Kecel és Kecskemét térségét érintették.

Bővítette termelési kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft.

2020.08.03

Kecskemét

Több mint nyolcszázmillió forintból termelő erendezésekkel, informatikai eszközökkel és szoftverekkel gazdagodott a vállalat.

Kecskemét: a régi és az új összhangja épül meg a Rudolf-laktanya új családsegítő központjában

2020.07.24

Kecskemét

A Lecpes Kft. 30 éve üresen álló, szovjet katonák által leharcolt műemléképületeket éleszt újjá.

Egy évben kétszer is le tudná gyártani az Eiffel-tornyot a KÉSZ - videó

2020.07.22

Megye

A KÉSZ csoport kecskeméti acélszerkezeti gyára 15 ezer tonna terméket állít elő évente. Az üzem működését Uhrinyi Balázs, a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. ügyvezetője mutatta be: az alapanyagtisztítástól a lemezmegmunkáláson és az összeszerelésen át a festésig.

Több mint 800 millió forintból korszerűsítenek két iskolát Kecskeméten

2020.07.21

Kecskemét

A beruházások során - amelyek várhatóan 2021 tavaszán fejeződnek be - mindkét intézményben akadálymentesítés is megvalósul.

Egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban

2020.07.14

Kecskemét

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában - kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét - augusztus 17-e és 23-a között a gyártás szünetelni fog.

Kecskeméten edzőtáborozik augusztusban a férfi kosárválogatott

2020.07.10

Kecskemét

Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatottnál felmondási idejét töltő, de ott egyben szerződéshosszabbítás előtt is álló szövetségi kapitány azzal a kerettel tervez az augusztusi edzőtáborra, amelyre februárban, a legutóbbi tétmérkőzések során számított.

Új épületbe költözött Kecskeméten a gyámügyi és igazságügyi főosztály

2020.07.07

Megye

A megújult épület a megyei kormányhivatal eddig a város különböző pontjain széttagozódva működő gyámügyi és igazságügyi főosztálya 38 munkatársának biztosít helyet.

Megújult a kecskeméti hitközség nagy imaterme

2020.07.01

Kecskemét

A 300 fő befogadására alkalmas imaterem a kor követelményeinek megfelelően született újjá.

Jól halad az M8-as Balaton keleti vége és Kecskemét közötti szakaszának előkészítése

2020.06.24

Megye

Közel 9 kilométernyi út rekonstrukcióját készítette el Paks és Cece között a STRABAG a Magyar Közút Nzrt. beruházásában Fejér megyében. Az átadón új gyorsforgalmi kapcsolatokról is beszéltek: az M8-ason fő beruházásán felül a Komáromot az M8-assal összekötő négysávos pálya kialakításának lehetőségéről.

Zöld és modern a Kecskemét Campus új épülete

2020.06.18

Kecskemét

Az épülő CAMPUS a továbbiakban új épületekkel fog kiegészülni, amelyek kollégiumként, könyvtárként és adminisztrációs központként üzemelnek a jövőben.

Nyugdíjazza AN-26-os szállítógépeit a honvédség

2020.06.12

Kecskemét

A repülőket csütörtökön Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison búcsúztatták.