2024.04.19, Péntek

Baja

Baján csökken a reklámadó fizetésre kötelezettek köre

2020.07.02

Baja

Az egyik legfontosabb változás kedvez minden helyi vállalkozóknak, a kereskedelmi tevékenységet végző üzleteknek, a vendéglátóhelyeknek és a boltoknak.

Bajánál is folytatódik a szúnyoggyérítés a héten

2020.06.29

Baja

Tizenhárom megye kétszáz településén, Budapest több kerületében és a vízpartokon folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese hétfőn.

Honvédelmi sportközpont alapkövét helyezték el Baján

2020.06.25

Baja

A haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani - jelentette ki a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos csütörtökön Baján.

Kórházfejlesztések indulnak az ország keleti felén: 8 városban építkeznek

2020.06.22

Megye

Baja, Eger, Fehérgyarmat, Gyula, Kecskemét, Mátészalka, Nyíregyháza és Salgótarján kórházaiban is kiválasztották a kivitelezőt egy átfogó program projektjeihez: a Ke-Víz, a Proszerv, a Gomép és a BaHu Bau végzik el a munkákat.

Gyalogátkelőket adtak át Baján

2020.06.10

Baja

Sokasodnak a zebák Baján, valamint tervezik is még néhány átadását.

Elérte legmagasabb pontját a bajai Művelődési központ új épülete

2020.06.07

Baja

Az ezer négyzetméteres, háromszintes épületrész a legmodernebb technológiai elvárások szerint épül, a tetőszerkezetre napelemek kerülnek, a fűtésről pedig hőszivattyús rendszer gondoskodik.

Ingyenes gyereknapi vonatozás Baján

2020.05.29

Baja

Hétvégén esedékes a gyermeknap, amely Baján hagyományosan sok programmal jár, mindezek azonban a jelen járványügyi helyzet következtében idén elmaradnak. Az önkormányzat és a Baja Marketing Kft. azonban mindenképp szerette volna valamilyen élménnyel megajándékozni a bajai gyermekeket, ezért május 31-én, vasárnap ingyenes kisvonatozást kínál számukra.

Újraindulnak Baján a város szökőkútjai

2020.05.21

Baja

A Tóth Kálmán téri, a főtéri, valamint a távolsági buszmegállónál lévő szökőkutak már működnek szerdán pedig a Roosevelt térit is beüzemelték.

Holnaptól ismét kinyit a bajai piac és készül az új vásárcsarnok

2020.05.07

Baja

A piac területén továbbra is kötelező lesz a maszk viselése és a bejártnál a kézfertőtlenítés.

Karanténgyűjtést indított a bajai Türr István Múzeum

2020.04.29

Baja

A bajai Türr István Múzeum szeretné összegyűjteni és megőrizni az utókornak a március 11-étől érvényben lévő veszélyhelyzethez kapcsolódó dokumentumokat, fényképeket, személyes történeteket, a karanténvilág sajátosságait, különleges életképeit, később, a veszélyhelyzet megszűnését követően pedig annak tárgyi emlékeit is.

Javában zajlik a Baja-Bezdáni-csatorna felújítása

2020.04.15

Baja

A magyar fejlesztések közül megkezdődött a csatorna kritikus szakaszainak kotrása Bátmonostor és Nagybaracska térségében. A felújítás fontos eleme az uszadék kiszedő helyek létesítése Hercegszántón, Nagybaracskán és Bátmonostoron, ez is folyamatban van, az önkormányzatokkal egyeztetve zajlik a kivitelezés.

Önkéntesek hordják az élelmiszert a rászorulóknak

2020.04.01

Baja

Múlt héten megkezdődött Baján a rendkívüli élelmiszersegély kiszállítása.

Újabb szenzációs éremlelet-együttes került elő a bajai járásból

2020.03.17

Baja

3 db tallért, 7 db 2/3-ad tallért és 64 db XV krajcárost, összesen 74 db érmét sikerült begyűjteniük a Türr István Múzeum kollégáinak műszeres kutatás, illetve mentőfeltárásuk során.

Megvan a bajai honvédelmi sportközpont kivitelezője

2020.02.24

Megye

A földszintes ééület közösségi térként is funkcionál majd, de elsősorban a lövészeti és önvédelmi sportoknak ad helyet.

Tavasszal kaphat építési engedélyt a bajai honvédelmi sportközpont

2020.02.18

Baja

Az átdolgozott Nemzeti alaptantervben már hangsúlyosabban jelenik meg a hazafias nevelés, amely a hazához való kötödést erősíti.

Így tartják meg idén a Bajai Halünnepet

2020.06.30

Megye

Sok szempontból emlékezetes halfőzésnek néz elébe Baja: bár a járványhelyzet idén nem tette a lehetővé tömegméretű rendezvény szervezését, a bajai ember és vendégei mégsem maradnak halfőzési lehetőség nélkül.

Gyorsjárású kishajóval bővült a bajai vízügy flotta

2020.06.28

Baja

Feladata a hajóút kritikus pontjainak gyors elérhetőségének biztosításával az elúszott jelek mielőbbi helyreállítása, vízfelülethasználatok ellenőrzése, illetve – kialakításából adódóan – részt vehet a vízminőség-kárelhárítási feladatokban is.

Baján is megrendezik a Triatlon Utánpótlás Ranglistasorozat versenyét

2020.06.23

Baja

Július 12-én újraindul az utánpótlás triatlon sportélet: a koronavírus miatti kényszerpihenő után, a hatályos rendelkezések figyelembevételével Zalaegerszegen kezdi meg idei öt utánpótlás ranglista versenyből álló versenysorozatát a Magyar Triatlon Szövetség. A ranglista versenyek és az utánpótlás országos bajnokság névadó főszponzora az E.ON.

Árad a Duna

2020.06.18

Baja

A bajai szakaszon június 21-án, vasárnap 507 centivel tetőzik.

Június utolsó hétvégéjén kezdődik a triatlonosok hazai versenyszezonja

2020.06.09

Megye

A sprint távú ob-t augusztus 2-án Baján rendezik.

Június 1-től augusztus 31-ig hivatalosan is megnyílik a Sugó strandja

2020.05.31

Megye

Megkezdődtek az előkészületi munkálatok a szabadstrand megnyitására. Az önkormányzat jelenleg az engedélyek elfogadására vár.

Családok tesztelték a bajai szállót

2020.05.26

Baja

Megérkeztek az idei első vendégek Veránkára: május 22-én, péntek délután benépesült a sziget, négy család vehette elsőként birtokba a felújított vendégházakat.

Terápiás centrum épül Baján

2020.05.15

Baja

Országos szinten csak mintegy tizenkét településen elérhető az a fajta és színvonalú szolgáltatás, amely a közeli jövőben megvalósul a bajai Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményben.

Karanténgyűjtést indított a bajai Türr István Múzeum

2020.05.06

Baja

Gyűjtést indított a bajai, a bácsalmási és a jánoshalmi járásban a veszélyhelyzethez kapcsolódó kordokumentumokból rendezett kiállításához a bajai Türr István Múzeum - közölte az intézmény igazgatója.

Kerékpárutat kap Baja az 51-es főút mentén

2020.04.28

Megye

A település északi városrészét fejlesztő beruházást a Soltút és az Alisca Bau kivitelezi.

Jelentős fejlesztést kap az 51-es és 55-ös számú főút

2020.04.14

Megye

A két útszakaszon összesen közel 35 kilométernyi burkolatot erősítenek meg, valamint párhuzamos kerékpárutakat is kiépítenek.

Maszkok a postaládákban

2020.04.01

Baja

Hamarosan két maszkot kézbesítenek önkéntesek minden bajai postaládába.

Március végén beköltözhetnek a bajai árusok az új piaccsarnokba

2020.03.01

Baja

A tervek szerint és a jogszabályoknak megfelelően a tejtermékek, húsfélék és gombák árusítói is a csarnokban kapnak helyet, ennek értelmében összesen mintegy hatvan árusítóhely és tíz üzlethelyiség lesz a kétezer négyeztméter alapterületű csarnokban.

Új székházba költözött a Bajai Ifjúsági Fórum

2020.02.18

Baja

Az ország első és egyetlen, iskolai és munkahelyi zaklatások megelőzését célzó és áldozatsegítő központja mostantól néhány hónapon át a bajai Eötvös József Főiskola B épületében, az úgynevezett E-klubban kapott helyet.

Jelentős összeg érkezett a bajai uszoda fejlesztésére

2020.02.01

Baja

A támogatás a projekt előkészítő feladatainak fedezete.