Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

Valóban így gondolkodik a kecskeméti Fidesz?
Témaindító:

Dr. Szécsi Gábort miután kiközösítettük, élesen bíráltuk a pazarló fejlesztéseket. A Malom Center megépülését, ahol ezrek fordulnak meg azóta is naponta. Vagy például a sportcsarnok bővítését, mert valljuk meg őszintén, nem igazán jött jól nekünk az önkormányzati választások előtt. Gyengített minket az akkori sok fejlesztés. De Orbán Viktor okos volt. Megvette az öszödi beszédet. És csak akkor vette elő, amikor szükség volt rá. Mint most a tavaszi választások előtt. A baloldali politikusok bőrébe bújt tolvajokat éppen akkor buktattuk, amikor arra a legjobban szükség volt. Már évek óta tudtuk, hogy ki és mit csinál, de akkor még korai lett volna kiborítani a csontvázakat a szekrényekből. A bűnpártolás pedig csak akkor bűnpártolás, ha azt a bíróság képes velünk szemben bizonyítani.

De most, mi találtuk ki a wellness centrumot. Ezzel is eladósítva minden kecskeméti állampolgárt és annak heted-ízig leszármazottjait. Most viszont gáz, hogy megnyertük a választásokat, mert a városra nehezedő teher kezelése a nyakunkba borult. Két dolgot tehetünk. Szándékosan elveszítjük az önkormányzati választásokat, és az ellenzékre rátoljuk az általunk generált problémát, hogy oldják meg ők, vagy kénytelenek leszünk spórolni. Az első nem jó, mert Orbán Viktornak a kettős hatalmi rend csak a szocik idejében volt kifizetődő, most abszolút többséget akar. Tehát nyernünk kell. Akkor két feladattal kell megküzdenünk. Kell egy csapat a városi Fideszből, akik háttal megtámasztják a polgármesteri hivatal páncélszekrényeit, és éjjel-nappal vigyázzák a helyi csontvázakat. Persze, ahhoz, hogy ne boruljanak ki a mi csontvázaink, át kell majd engednünk néhány helyet a városi önkormányzatban a szocialistáknak, meg a garázdasággal megvádolt Siposnak. Őt sem rúghattuk ki, mert ő is sokat tud. A város terheit pedig át kell helyeznünk a szolgáltatókra úgy, hogy még csak látszata se legyen annak, miszerint mi elrontottunk valamit.

A spórolás, a felvett hitel törlesztése csak úgy megy, ha újabb helyi adókat vetünk ki, de ezt most Viktor biztosan nem engedi. Még nem. Majd az önkormányzati választások után! Különben kegyvesztettek leszünk, mint a Szécsi Gabi. A parkolójegyeket mégsem emelhetjük az egekbe, mert az üzemanyag így is magas, és akkor még ott vannak a gépkocsi hatósági vizsgái, a kötelező biztosítás, a súlyadó, és az autópályadíjak. Legalább novemberig meg kell őriznünk a szociális érzékenységünk látszatát. Ezt kéri tőlünk pártunk és kormányunk.

S akkor még itt van a Kunság Volán dolga is. Nem elég, hogy emeli a bérletek és menetjegyek árát, még a szolgáltatás színvonala is romlott. Mi van? Kit érdekel az üzemanyagárak emelkedése és az, hogy a volán dolgozójának is emelni kellett a bérét? Felmondunk nekik és kész! Fulladjanak bele a kiadásaikba! Mi nem finanszírozzuk többet a helyi lakosok utazásának 1 százalékát sem, ugyanis erről szól a fáma, és semmi másról! A Zombor Gabi szépen elkente az ülésen a lényeget. Ráverjük a balhét a volánra. Új pályázatot írunk ki a tömegközlekedés megoldására. Az egyetlen pályázó a Kunság Volán lesz, hacsak nem döglenek bele. A súlyadót beszedjük utánuk, és természetesen minden más adónemet behajtunk tőlük. Miiiiiiii? A volán talpon maradásának egyetlen eszköze, hogy felemeli az árait? Drasztikusan emelnek? Egy család esetében a havi 5 ezerről majd 10 ezer Forint lesz, amit kiad tömegközlekedésre? Azt is kifizettetik az emberekkel, amit eddig mi adtunk támogatást? És? Most mi pancsolni akarunk. Méghozzá sok pénzért épült luxus építményben. És a választók zsírján ismét önkormányzati helyeket akarunk magunknak. Hogy nem tudják kifizetni az emberek a belépőket? Kit érdekel? Majd jönnek a németek, és áznak ők. Kemény valutáért! Csak szépen és ügyesen kell csinálni mindent. Azt ígértük tavasszal, hogy nem adjuk el a magyar földeket. Azt nem ígértük, hogy lakást és házat nem adunk el. Már hirdetjük is a helyi rádióban! Aki megszorult a hitelével, most megszabadulhat tőle és a házától. Majd vesz a megmaradt pénzből valami öreg és szűk dohos kérót, és el van intézve. Aki pedig nem vesz buszbérletet és buszjegyet, annak marad a gépkocsi. Majd többen használják az autóikat. Ez nagyszerű indok arra, hogy még több parkoló automatát helyezzünk ki. Természetesen szigorúan csak a „szmog elleni küzdelem, a környezetszennyezés elleni intézkedésként”. Nekünk pedig továbbra is ingyen jár a parkolás az önkormányzatokban.

db/lap 
21. Hortobágyi István válasz 2010.06.07. 19:54:57
Mirci 2010.06.07. 19:09:08

Akkor abból fel lehet építeni az új strandot, aminek kb 1,5 hónap a kihasználtsága és nagyon megéri.Micsoda buli,de nem nekünk.De akkor mi lesz a Malom helyén?

Avar határjelző márványtömb. :O)

20. Manó válasz 2010.06.07. 19:21:00
Hortobágyi István 2010.05.31. 15:39:56

Kár a Szécsit bántani mert többet tett Ö a városért mint ez a jó beszédű,jó kiállású logopédushoz küldendő Zomborka és a társai.Lassan Kecskemét A 30km táblák és a körforgalmak városa lesz. Eddig ez nem így volt,de sokkal jobb volt.Gondolkozzatok.

19. Mirci válasz 2010.06.07. 19:09:08
vadkacsa 2010.06.01. 13:04:39

Remélem a fidesz most lebontatja a MALOM központot???!

Akkor abból fel lehet építeni az új strandot, aminek kb 1,5 hónap a kihasználtsága és nagyon megéri.Micsoda buli,de nem nekünk.De akkor mi lesz a Malom helyén?

18. kínai válasz 2010.06.01. 23:16:04
vadkacsa 2010.06.01. 13:04:39

Remélem a fidesz most lebontatja a MALOM központot???!

Hát, ez elég vad kacsa, te vadkacsa!

17. kínai válasz 2010.06.01. 23:13:57
Hortobágyi István 2010.06.01. 14:23:37

Köszi kis pofátlan sárga, de nagyszerűen érzem magam, csak az eső már befejezhetné. :O)

Ha valami nagy kutya lennél, megennélek!:)

16. anonim válasz 2010.06.01. 21:18:21

http://whatreallyhappened.com/IMAGES/GazaHolo/index.html

15. anonim válasz 2010.06.01. 14:48:23
Hortobágyi István 2010.06.01. 14:23:37

Köszi kis pofátlan sárga, de nagyszerűen érzem magam, csak az eső már befejezhetné. :O)

Téged még az eső is zavar? Pedig igazán kimoshatná a fejedből a zagyvaságokat. :) (Majdnem azt írtam, hogy az agyadból, de még időben kapcsoltam. :))

14. Hortobágyi István válasz 2010.06.01. 14:25:24
anonim 2010.05.31. 20:32:11

A zagyvaság az zagyvaság. :)

Ez persze nem az:
rn
rn2009. szeptember 22. RTL Híradó: A kormány bejelentette, hogy októbertől 10%-kal olcsóbb lesz a földgáz. A Fidesz ügyeletes nagyot mondója így reagált: \\\\\\\"Ez látszatintézkedés, ez nem elég!\\\\\\\"
rnKövetkeztetés: A Fidesz a hatalomra kerülése esetén alámegy a 2009. októberében megállapításra kerülő földgáz árnak! :O)

13. Hortobágyi István válasz 2010.06.01. 14:23:37
kínai 2010.06.01. 08:26:11

Ne bántsátok. Lelkileg padlón lévő embert még rugdosni nem illendő dolog. Nem tudja feldolgozni a duplikált vereséget. A sajátja is sokk volt, de a párt vereség és a vízözön-szerű lebukások feldolgozhatatlanok számára. Nem szégyenérzet ez, hanem féktelen düh és gyűlölet áradat az ellenségképre, az ártatlanokra zúdítva.
rnMiért a FIDESZ-KDNP szimpatizánsok és tagok felelősek igaztalanul az MSZP-SZDSZ által elkövetett országrontásért, lopásokért? Azok a baloldaliak, akikben tudatosult mindez és mentálisan egészségesek, hallgatnak és kellemetlenül érzik magukat, mint becsületes emberek.

Köszi kis pofátlan sárga, de nagyszerűen érzem magam, csak az eső már befejezhetné. :O)

12. vadkacsa válasz 2010.06.01. 13:04:39

Remélem a fidesz most lebontatja a MALOM központot???!

db/lap 
Új hozzászólás

h i r d e t é s

design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index